Készül a Whiskys-film zenéje

Vágólapra másolva!
Boban Markovic és zenekara készítik a Whiskys kalandjait bemutató film dalait. Filmzenében nem kezdők - gyakran dolgoztak Emir Kusturicával is.
Vágólapra másolva!

A lassan 25 éves múltra visszatekintő zenekar ismeretsége és népszerűsége töretlen. Míg a kilencvenes években Boban Markovic a szerbiai fúvóstalálkozókon bizonyította tehetségét és virtuozitását (néha megszerezve a legjobb díjakat), addig az új évezred beköszöntével megérkeztek az európai sikerek is. Bobanék azonban rendre a magyarországi fellépéseket emelik ki, ugyanis itt szinte mindig nagy sikerrel zenélnek.

Időközben Boban fia, Marko is felnőtt - a feladathoz is, hogy a zenekar meghatározó figurája legyen. Hangszerbeli tudása, improvizációs készsége azt bizonyítják, hogy várhatóan apja sikereit is túlszárnyalja majd. Egyelőre együtt a két Markovic, akiknek a vezetésével a zenekarra újabb fellépések, feladatok várnak.

Idén sem lesz hiány koncertekből, turnékból. Február végén egy szlovákiai turnéról érkeznek Magyarországra, hogy a Zeneakadémián a filmzenék sokaságával fűszerezett koncertet adjanak.

A filmzenék mindig ugródeszkát jelentettek Bobanék pályáján. A Kusturica-filmek: Cigányok ideje, Az arizonai álmodozók, az Underground, a Macska-jaj számos slágert eredményeztek. A filmslágerekből pedig a közeljövőben sem lesz hiány, ugyanis Bobanék újabb felkérést kaptak: ők komponálják a Dobray György rendezésében készülő Whiskys című film zenéjét.

Mint tavaly beszámoltunk róla, a sztori Amerikában is ismert lett, amikor egy New York-i újságíró könyvet írt a whiskys rablóról. Az HBO dokumentumfilmet készített a könyv megírásáról, és lehet, hogy filmet is forgatnak Amerikában Ambrus Attila történetéből. Julian Rubinsteinnek az volt az első könyve: szeptemberben jelent meg, az első tizenötezer példány egy hét alatt elfogyott.