Koncz Zsuzsa, a hátrányos helyzetű énekesnő

Vágólapra másolva!
A Ki nevet a végén című kép- és hanghordozón a Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes huszonegy dalt szólaltat meg. "Ugyanaz maradok, és ez már a jövőben sem változik" - mondta az énekesnő a lemezen hallható dalokról, azok gondolatiságáról az album bemutatóján, szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

A lemezen az érdemes művész 2003-as Erkel Színház-beli koncertje látható, további öt szám, közöttük a Ne vágj ki minden fát és a Mama kérlek "bónuszként" kapott helyet a korongon.

Némi malíciával önmagát "hátrányos helyzetű" énekesnőnek aposztrofálta a tekintetben, hogy eddig csak bakelit- és CD-lemezei jelentek meg, még videofilm sem készült róla. "Nem olyan régen jöttem rá arra, hogy minden valószínűség szerint igaza van azoknak, akik azt mondják, a zenéhez a jövőben kell, hogy járuljon még valami plusz" - mondta indoklásul, miért fogadta örömmel a DVD kiadásának ötletét.

A művész állandó szövegírója, Bródy János ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy Koncz Zsuzsa rajongói ettől fogva azt vallhatják: "Koncz Zsuzsát hallgatni öröm, de látni, az az igazi élvezet".

Az énekesnő szólt arról, hogy a következő lemezét 2006-ra tervezi, de azt, hogy kivel készíti és miről szól majd, korainak tartotta elárulni. Mint elmondta, nagyon szeretné elkészíteni negyedik verslemezét is, amelyen kortárs magyar költők megzenésített alkotásai szerepelnének. A József Attila-emlékév kapcsán Koncz Zsuzsa, aki lemezein a poéta több versét is megszólaltatta, egyfajta személyes kötődését hangsúlyozta a költőhöz.

"Azt gondolom, hogy a XX. század legjelentősebb költője volt ő, aki legalábbis az én életemre nagyon nagy hatással volt, (...) elkötelezettsége, bizonyos mértékig az indulatai is nagyon hasonlóak ahhoz, amelyeket én is éreztem, érzek" - mondta. A kötődése szakmai szempontból abban áll, hogy József Attila "olyan, a hétköznapokban beszélt és használt magyar nyelvet emelt a magas művészet, vagy az irodalom színvonalára, amelyik ilyen formán alkalmassá vált arra, hogy mindenki szívéhez közel kerüljön".

Koncz Zsuzsa szerint éppen ezért nem véletlen, hogy kortársai, vagy akár a fiatalabb zenészek is nagyon szívesen fordultak és fordulnak József Attilához.