Újabb lánybanda a láthatáron

Vágólapra másolva!
Megirigyelhette a sztárcsináló producerek karrierjét P. Diddy, aki másodszor is nekifeszül, és megpróbál művi úton létrehozni egy csapatot. Ezúttal csak lányokkal próbálkozik.
Vágólapra másolva!

A hiphop-előadó tavalyelőtt, decemberben a Making The Band című televíziós produkció második szériájában válogatta ki Amerika legtehetségesebbnek tartott fiataljait, ám a dolog akkor közepes érdektelenség miatt kudarcba fulladt. P. Diddy akkor hat táncos-énekest választott, fiúkat és lányokat vegyesen.

Bár az alkalmi formáció elérte az aranylemezes státust, a kirobbanó siker elmaradt, és szélnek eresztették őket. A producerek ennek ellenére most ismét bizalmat szavaztak P. Diddynek, aki hamarosan nekilát a következő válogatásoknak.

Az itthon is látott Megasztár-ra kicsit emlékeztető, ABC-n vetített Making The Band sorozat pár évvel ezelőtt is úgy indult, mint egy egyszerű tehetségkutató műsor: fiatal, jóképű, jó mozgású legénykéket válogattak össze, hogy előbb-utóbb káprázatos csípőriszálással, kissé könnyes, megmagyarázhatatlanul szomorú tekintettel és a lobogó ing által szabadon hagyott, kidolgozott felsőtesttel kápráztassák el a női tévénézőket.

P. Diddy tervei szerint ezúttal egy lánycsapatot hoz majd össze, mert ha énekelni nem is fognak tudni túlzottan, legalább a nézők szívesebben megnézik őket. Női zenekarként már több külföldi formáció aratott nagy sikereket (Bangles, Spice Girls, Hole, All Saints, B Witched, Atomic Kitten, Girls Aloud, Sugababes, TATU), persze nem mind zenei tudása vagy a kristálytiszta, összetéveszthetetlen, egyedi énekhang miatt. Burka Band névvel még csak afgán nőkből álló formáció is próbálkozott, bár az elfátyolozott figurák neme nem volt éppen egyértelmű.

Magyarországon is van immár tradíciója a női, közös zenélésnek: elég a korai Beatricére, vagy a jóval későbbi Bestiákra, Freshre, Baby Sistersre vagy a Princessre gondolni.