Szétkapkodják Johnny Cash hagyatékát

Vágólapra másolva!
Johnny Cash személyes tárgyait árverezik keddtől három  napon át New Yorkban, s a legendás, fekete ruhás countryénekes holmija az első napon átlagosan az előre becsült érték tizenötszörösét hozta.
Vágólapra másolva!

A tavaly szeptemberben elhunyt Cash számára készített Grammer márkájú gitárért 10-20 ezer dollárra számítottak, de a hangszer végül 131 ezer dollárért kelt el. Kivételesen megnevezték a vásárlót is: az illető egy nebrascai fanatikus Cash-rajongó özvegye volt, akinek három éve elhunyt férje már egész gyűjteményt halmozott fel az énekes tárgyaiból. A gitárt Johnny Cash több évtizeden át pengette ország- és világjáró turnéin. A gitáron kívül az énekes hagyatékának 769 darabja kerül kalapács alá az árverés három napja alatt.

Nagy licitálás folyt Elvis Presley egyik fényképéért, amelyre a Király Johnny Cash feleségének, June Carter Cashnek írta rá kézzel, hogy "June, szeretlek". June Carter Cash - aki tavaly halt meg - férjével együtt évtizedeken át járta Amerikát és a világot, Budapesten a régi BS-ben is felléptek. A fénykép végül 18 ezer dollárt ért meg vásárlójának, az eredetileg számított 800-1200 dollárral szemben. A Tiffany - híres New York-i aranyműves és ékszerészcég - által készített ezüst asztaldíszt 15-21 ezer dollárra taksálták, de 42 ezer dollárért adták el.

Az árverés előtt körülbelül másfél millió dollárra becsülték a Cash-emlékekért várható összeget, az első nap után azonban biztosra vehető, hogy ennél sokkal több folyik majd be Cash árverést rendeztető gyerekeinek számlájára. Az aukción egyébként múzeumok, hírességek és a házaspár régi barátai licitálnak a tárgyakra, amelyek között még ezután kerül majd kalapács alá Johnny Cash néhány fekete zakója és színpadi - fekete - holmija, egy 1987-es Rolls Royce, egy koncertzongora, amely az énekes utolsó videójában szerepelt, számos ékszerdarab, színpadi ruha, antik fegyver, műtárgy és több kézzel írt dalszöveg.