Ellopott és előkerült aranylemezek

Vágólapra másolva!
Ozzy Osbourne korábbi menedzsere házából tűntek el az egykori stílusteremtő Black Sabbath aranylemezei, de még év vége előtt megkerültek - egy kukánál.
Vágólapra másolva!

December 16-án tört be egy ismeretlen személy Patrick Meehan Edenbridge-i otthonába, majd távozott onnan a Black Sabbath aranylemezeivel együtt - ám a korongok végül meglettek. Az utcán találták meg őket, nejlonzacskóban pihentek egy szemetes mögött. Más holmit is eltulajdonított a behatoló, így például egy tizenkét húros, fekete gitárt is elvitt, ellenben a hangszer nem került elő - írja a dotmusic.

Ez idén már a második, Black Sabbath nevével összeköthető betörés, bár a kenti rendőrség szóvivője semmiféle kapcsolatot nem lát a két eset közt. Mint korábban beszámoltunk róla, Ozzy Osbourne rockzenész és reality-sztár kúriájába is behatoltak novemberben, a villából akkor kétmillió font értékű ékszerrel távozott a betörő.

Az együttest Birminghamben alapította Anthony "Tony" Iommi, William "Bill" Ward, John "Ozzy" Osbourne és Terence "Geezer" Butler. 1969-ben változtatták nevüket Earth-ről Black Sabbath-ra. A hard rock és a heavy metal nagy öregjének tartott banda a Paranoid című dallal lett igazán közismert. Az együttest a pszichopatának és sátánistának tartott Ozzy előbb 1977-ben hagyta el, majd visszatért, de később a szólókarrier mellett döntött - vagy épp az 1978-as Never Say Die című album után kirúgták a társak. Ekkor érkezett a csapatba a korszak másik nagy rockbandája, a Rainbow korábbi énekese, Ronnie James Dio.

Ozzy később még zenélt a régi társakkal, és szólóban is sikeres volt, de újabb lendületet akkor kapott karrierje, mikor a Music Television bemutatta a The Osbournes című családi valóságshow-t, mely egy nem éppen mindennapi, szerfelett hóbortos família életét követi.