Nem pótolják a halott énekesnőt

Vágólapra másolva!
Úgy tűnt, hogy T-Boz és Chilli - a TLC tagjai - nem tettek le róla, hogy trióvá egészítsék ki a megfogyatkozott csapatot, ők novemberben új tagot kerestek a bandába. Egy nyolcrészes show-ban bizonyíthatnak a jelöltek, a UPN-nel már megegyezett a két hölgy - írtuk korábban. Sok rajongó reménykedett, de csalódniuk kellett.
Vágólapra másolva!

A TLC tagjai mégsem próbálkoznak Lisa "Left Eye" Lopes pótlásával. "Semmi nem változott. Nem pótoljuk Lisát. Nem keresünk új tagot" - nyilatkozta ezzel kapcsolatban tegnap Thomas az Associated Pressnek.

A kilencvenes évek elején, Atlantában alakult formáció (Tionne "T-Boz" Watkins, Lisa "Left Eye" Lopes, Rozonda "Chilli" Thomas) komoly sikereket ért el egy időben. Második lemezük, a CrazySexyCool tette őket igazán ismertté, majd a következő, 1999-ben kiadott FanMail-t is igen jól fogadták a rajongók. Egy tragédia árnyékolta be a 2002-es évet, ekkor halt meg Lopes egy autóbalesetben, Hondurasban - írta a BBC. A csapat négy Grammyt nyert, innen egyre nehezebb feljebb lépni.

"Olyasvalakit szeretnénk találni, akiben megvan a vibrálás, a varázslat, ami kell ahhoz, hogy együtt dolgozzunk. Nagy sikerünk volt, és ez most egy lehetőség a rajongóinknak, hogy csatlakozzanak hozzánk. Mi most adunk valakinek egy lehetőséget, hogy megvalósítsa álmát" - közölték akkor a lányok.

A társ halála után a páros nemigen akart az elvesztett barátnő helyére tenni új énekest, mondván, hogy "senki nem tud pótolni egy TLC-lányt". Most úgy tűnik, hogy a koncepció változatlan, nem is akarnak Lisa helyére felvenni senkit. A rajongók nagy része igencsak lelkes volt, legtöbbjük úgy gondolta, hogy vele trióvá bővülhet a duó, ám a lányok lelohasztották a lelkesedést, mondván, hogy az új lány csak egy közös fellépésre kell - és arra, hogy egyetlen dalt felénekeljen a stúdióban, a Greatest Hits lemezre.