Jacko kétszáz gyerekkel ünnepelt

Vágólapra másolva!
Michael Jackson volt felesége, Deborah Rowe kérvényezte, hogy legyen joga ismét látni gyermekeit, Parist és Prince Michael I-et - az ügyet február elején tárgyalják. Időközben a popkirály kétszáz gyermeket látott vendégül a birtokán.
Vágólapra másolva!

Deborah Rowe két gyermeket - a most hatéves Parist és a nyolcéves Prince Michael I-et - szült, akiket a pedofíliával vádolt Michael Jackson nevel. Ők az egykori popkirállyal élnek, jobbára a neverlandi birtokon. Az asszony szülői jogai elvileg 2001-ben lejártak, de 2003-ban újabb fordulat következett be az ügyben, írja BBC. Az anya kérését a Los Angeles-i bíróság 2005 február 2-án tárgyalja majd, két nappal a Jacko-per kezdete után.

Rowe Jackson mellett dolgozott korábban is, majd 1996-ban összeházasodtak. A kapcsolat három évvel később ért véget, ekkor ő maga adta be a válási papírokat. A két fél kapcsolata már korábban is gyakran foglalkoztatta a sajtót, de Jackson rövidesen kezdődő pere csak fokozza az érdeklődést az ügy iránt. A Thriller előadójának van még gyermeke: Prince Michael II 2002-ben született (az anya személye nem ismert), ugyanakkor a komoly vádakkal támadott popcsillag eddig nem ismert gyermeke került elő idén szeptemberben az Evening Standard című lap szerint. A tizenhét éves Omer Bhatti Jacko híres-hírhedt birtokán él, és a lapok szerint az édesanyja egy norvég szerető, Jacko nagy rajongója - más vélemények szerint örökbe fogadták.

Múlt pénteken Jacko kétszáz gyereket látott vendégül a vidámpark-jellegű birtokon - írja a USA Today. "Remélem, csodálatosan fogjátok érezni magatokat. Boldog karácsonyt! Szeretlek titeket!" - köszöntötte a sokaságot a napernyővel sétáló énekes, aki a hírek szerint pár percig beszélt a gyerekekkel, és ekkor boldognak tűnt. A jelenlévők szerint kedves volt, mosolygós, de nem keveredett a jövevényekkel, inkább távozott a helyszínről.

Korábban is volt rá példa, hogy gyerekcsoportok voltak Neverland Ranch látogatói, de Jacko nem minden alkalommal találkozott velük személyesen. Raymone K. Bain, a popsztár szóvivője szerint ő maga akarta ezúttal, hogy szólhasson a kicsikhez. Bain szerint nincs összefüggés az elő-karácsonyi esemény és a rövidesen kezdődő per előtt.

A pénteki látogatók közt három-négyéves gyerekek és tinédzserek is voltak, a nagyobb létszámú csoport hat különböző helyről érkezett. Vallási felekezettől is jöttek néhányan. Bain szerint jótékonysági szervezetek és civil csoportok gyakran visznek gyerekeket a neverlandi birtokra, legalább havonta három alkalommal - ott használhatják a park játékait, megnézhetik az állatkertet és beülhetnek Jacko mozijába, filmet nézni. A pénteki különítménynek a Polár Expressz című filmet vetítették.

A birtokon patakok, vízesés és tó is található, de a vizesblokk mellett jelentős a fauna is: flamingók, két elefánt, teve és láma is mászkál erre. Játszó gyerekek bronzszobraiba ütközhetnek a látogatók, akik a virtuális világba is menekülhetnek, ugyanis videojátékok sokasága áll a gyerekek rendelkezésére.

A gyerekekkel szülők is érkeztek, ők is nyilatkoztak a USA Today újságírójának: nem hiszik, hogy a vádak igazak lennének. "Itt Michael egészen más oldalát láthatjuk, és nehéz elhinni azokat a vádakat" - közölte az egyik háromgyermekes, Los Angeles-i apuka.

A botrány kezdete:

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2003. november 11.: Michael Jackson még hét gyereket akar
Már van három gyermeke, de úgy tűnik, hogy nem elégedett meg ennyivel: szeretne még további hetet. Jackónak sok baja származott már túlzott gyerekszeretetéből. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 19.: Michael Jackson tagadja a pedofília-vádat
Jacko ellen egy 12 éves, jelenleg pszichoterápiás kezelés alatt álló fiú vallomása nyomán indult vizsgálat, aki szexuális zaklatással vádolja az énekest. Házkutatás, letartóztatási parancs. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 20.: Anyagi csőd és morális krízis
A Times becslése szerint Jackson 240 millió dollár mínuszban van. Korábbi pénzügyi tanácsadói mondták róla: "Egy ketyegő pénzügyi bomba, amely bármikor robbanhat." Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 21.: Michael Jackson óvadék ellenében szabad
Hárommillió dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték Michael Jacksont, aki csütörtökön este feladta magát a rendőrségnek. A popsztár tagadja a pedofília vádját. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 24.: Elmebetegségre hivatkozhat a védelem
"Közel 300 fiú aludt a sztár hálószobájában a neverlandi birtokon" - állítja Michael Jackson korábbi biztonsági főnöke. Az ügyvédek dolgoznak, a rajongók meg protestálnak. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 25.: Hadat üzent a Jackson család
"Összeszedjük a katonáinkat, a tábornokainkat és felkészülünk a háborúra, mert itt erről van szó!" - közölte az érthetően zaklatott, megviselt testvér. Ezúttal nem adják fel a harcot. Tovább!

November 25.: Hollywoodi csillag Jacko ágyában
A zenei világot a napokban az újabb Jackson-botrány foglalkoztatja, szinte mindenki megszólal az ügyben, aki csak látta vagy - akár egy pillanatra - látni vélte a popsztárt. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 25.: A pszichológusok Jackson apját hibáztatják
Az excentrikus, exhibicionista viselkedés és gyakran feltűnően infantilis, megdöbbentően gyermeteg magatartás nem jellemző a pedofil emberekre - állapították meg pszichológusok. Tovább!

Forrás: MTI
Forrás: MTI

November 26.: Titkos felvétel készült Jacko útjáról
Az ügyvéd szerint az énekes vádlóit a kapzsiság és nyereségvágy vezérli. A kazetta anyagát jelenleg a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI munkatársai vizsgálják. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 27.: Tiltólistára került Jacko új dala
Eddig 19 állomás jelezte, nem fogja játszani a pedofilbotrányba keveredett Michael Jackson pénteken megjelenő One More Chance című dalát. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 28.: Jacko vádlója életmentő operációra vár
Egy hollywoodi klubtulajdonos mutatta be a kisfiút Jackónak. Jamie Masada úgy véli: a súlyos beteg fiúnak mielőbb veseátültetésre lenne szüksége. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 1.: Joe Jackson: Jó srác az én fiam
"Kizárt dolog, hogy van igazság abban, amit Gavin Arvizo állít" - közölte az énekes apja. "Én jól neveltem a saját fiamat" - tette hozzá. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 1.: A fekete lakosság kiáll Jacko mellett
A fekete rasszra jellemző jegyeket sorra levetkőzte, miközben fehér nőkkel kötött házasságot - ám az afroamerikai lakosság támogatja Jackót. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 4.: Jacko még a plüssmaciját is átnézette
Jackson attól tart, hogy a házkutatás során a rendőrök esetleg poloskákat helyeztek el otthonában, így az egész házat átfésülték. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 5.: Hetven telefonhívás Jacko ügyében
Még nem emeltek hivatalosan vádat Michael Jackson ellen. Közben egy lakossági feljelentős játék is elkezdődött, eddig hetven telefonhívással. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 8.: Lisa Presley: Jacko régen más volt
Egy másik fiú is azzal vádolta Jacksont 1993-ban, hogy molesztálta őt - állítja egy nyugdíjba vonult sheriff. Közben Jacko volt feleségét is kifaggatta a sajtó. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 10.: Borulhat a pedofília-vád
A Los Angeles megyei gyermek- és családvédelmi hivatal fél évvel Michael Jackson látványos letartóztatása előtt ártalmatlannak ítélte a popsztár kapcsolatát 12 éves védencével. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 12.: Jacko szülei adoptálnák a gyerekeket
A pedofil-ügybe keveredett popénekes szülei, Joe és Katherine egy tévés interjú során bejelentették, hogy örökbe fogadnák a három gyermeket, amennyiben a bíróság elveszi őket. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 16.: Már a védőnők is perrel fenyegetik
Jackót perrel fenyegetik a szociális munkások, mivel nem engedi őket a gyerekei közelébe. A Gyerekjóléti Szolgálat arra készül, hogy a Fiatalkorúak Bíróságára idézik az énekest. Tovább!