Mészárlás a koncerten: a Pantera gitárosa halott

Vágólapra másolva!
A Pantera egykori tagjaiból verbuválódott Damageplan nevű heavy metal zenekar gitárosa is életét vesztette azon az ohióbeli koncerten, ahol egy férfi eddig ismeretlen okból felment a színpadra, és lövöldözni kezdett az együttes tagjaira és a nézőkre.
Vágólapra másolva!

A Damageplan koncertjén körülbelül kétszáz ember jelent meg a Columbia városában lévő szórakozóhelyen. Éppen csak elkezdték játszani az első számot, amikor a színpadon hirtelen megjelent egy férfi, és tüzet nyitott az együttes tagjaira, majd pedig a tömegre. A nézők közül többen eleinte azt hitték, a férfi színpadra lépése csupán a show része, míg végül egy helyszínen lévő rendőr le nem lőtte.

Az ámokfutó indítékai egyelőre nem ismertek, a rendőrség szóvivője és a szemtanúk érthetetlen, kaotikus, horrorisztikus jelenetről beszéltek. A Damageplan gitárosa, "Dimebag" Darrell Abbott, aki korábban a Pantera egyik oszlopos tagja volt, szintén életét vesztette a lövöldözésben, de rajta kívül meghalt három rajongó is, és még ketten súlyosan megsebesültek.

Az elhunyt Darrell bátyja, Vinnie Paul a Pantera dobosa volt anno. A testvérpár a Pantera megszűnése után, 2003-ban alakította meg a Damageplant Pat Lachman énekessel és Bob "Zilla" Kakaha basszusgitárossal kiegészülve. A Pantera a kilencvenes évek elejének egyik legnépszerűbb metálegyüttese volt, gyakran állt az amerikai albumeladási listák élén, és Far Beyond Driven című számukért 1994-ben Grammy-díjra is jelölték őket.