Buena Vista Social Club: a megfestett zene

Vágólapra másolva!
A Buena Vista Social Club tagjait megörökítő festményeket állítottak ki tegnap Havannában, a Nemzeti Könyvár termeiben. A 18 kép november végéig tekinthető meg.
Vágólapra másolva!

A kubai kiállítás egy autodidakta festő, Juan Carlos Centelles műveit mutatja be, a képeken pedig Omara Portuondo, Amadito Valdés, Ibrahim Ferrer, Rubén González, Elíades Ochoa, Compay Segundo és Juan de Marcos láthatóak, többek között - írja az A-Z Central. Elíades Acosta Matos, a Biblioteca Nacional igazgatója szerint a festmények természetes közegükben mutatják be a művészeket, mindenféle pózolás nélkül. A kiállításra sok kubait és turistát várnak, a látogatók november végéig nézhetik meg a képeket.

"Ez egy emlékmű a kubai zenének, egy tisztelgés a művészek alázata előtt" - magyarázta Centelles az újságíróknak.

A Buena Vista Social Club projektnek igen komoly szerepe van abban, hogy eljuttatta és megszerettette a világgal a tradicionális kubai zenét. A csapat több előadója is megfordult Magyarországon, idén például Omara Portuondo - népes kompániával kiegészülve - látogatott a Sziget Fesztiválra, előtte pedig Ibrahim Ferrer és csapata szórakoztatta a latin zene hazai híveit.

Sajnos már többen hiányoznak a csapatból. Tavaly júliusban 95 éves korában elhunyt Compay Segundo, Wim Wenders nagy sikerű dokumentumfilmje, a Buena Vista Social Club egyik főszereplője. Az énekest havannai otthonában, családja körében érte a halál.

A 2003-as és még egy tragédiát tartogatott, decemberben, 84 éves korában elhunyt Rubén González zongorista, aki hazájában és Latin-Amerikában már a negyvenes évektől ismert zenésznek számított, de világhírt 70 éves kora után, a Buena Vista Social Club zseniális zongoristájaként ért el.