Nyolc reggae-csapatot vizsgál a rendőrség

Vágólapra másolva!
A Scotland Yard is vizsgálja több énekes dalszövegét. Nyolc reggae-előadót vádolnak azzal, hogy melegek ellen uszítanak koncertjeik során.
Vágólapra másolva!

Homoszexuálisok elleni agresszióra szólította fel híveit több reggae-énekes, a dotmusic információi szerint. Jelenleg a Scotland Yard nyolc előadót tart a listán: Sizzla, Beenie Man, Elephant Man, Bounty Killer, Capleton, TOK, Vybz Kartel és Buju Banton kerültek eddig szóba. A rendőrség szóvivője jelezte, hogy még várnak a pontos fordításokra, hogy biztosan lássák, mely dalszövegek számítanak lázítónak.

"A reggae igen népszerű a nép körében. Néhányan úgy gondolhatják, hogy a szöveg arról szól, hogy helyes dolog erőszakosnak lenni a meleg emberekkel. Törvénytelen dolog gyűlöletet szítani kissebségek ellen. Ennek véget kell vetni" - mondta az Outrage szervezet szóvivője, David Allison.

Sizzla két brit fellépését mondta le tegnap több, melegek jogaiért küzdő szervezet tiltakozása miatt. Most kezdte volna turnéját, de rögvest megtorpant az ellenállás láttán: a szombati, londoni koncertje még képlékeny.

Augusztusban a brit melegjogvédő szervezeteket különösképpen felháborították a 31 éves Beenie Man, valódi nevén Anthony Moses Davies homofób, "buziverő" dalai, amelyekben a melegek felakasztására, illetve páncélököllel való megölésére vonatkozó felhívások hangzanak el. A jogvédő szervezetek tiltakozására törölték a sztár júniusi londoni koncertjét, és az énekest őrizetbe vette a rendőrség. Egyik dala miatt akarták kihallgatni, amelyben a homoszexuálisok meglincselésére ösztökéli közönségét úgymond "egy új Jamaica" megteremtése céljából.

"A szólásszabadság nem foglalja magába a bűncselekményre és emberölésre való felhívás jogát" - mondta Peter Tatchell, a brit melegek vezető aktivistája. Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet szerint a reggae-dalok durva homofób szövege is közrejátszhat abban, hogy a közép-amerikai szigetországban, az egykori brit gyarmaton elszaporodott a melegek elleni erőszak, gyakori az emberölés.

A Beenie Man elleni nagy-britanniai jogi fellépést nehezítheti az a körülmény, hogy az énekes sajátos jamaicai tájszólást használ dalaiban, és egyes lemezei nem is jelentek meg Nagy-Britanniában.