Legyűrte a rákot a Rolling Stones dobosa

Vágólapra másolva!
Jagger szerint Charlie Watts gyógyultnak tekintető, így semmi akadálya annak, hogy részt vegyen az együttes következő turnéján, írja az Ananova.
Vágólapra másolva!

Mick Jagger szerint Watts kezelése sikeres volt, és immár kimondható, hogy legyőzte a betegséget. A hatvanhárom éves dobosnál - aki jó négy évtizeddel ezelőtt felhagyott a dohányzással - júniusban állapítottak meg torokrákot.

Forrás: Red Dot

Watts, Jagger, Richards, Wood

Mindig Watts volt a legnyugodtabb, legvisszahúzódóbb az exhibicionista, önpusztító életmódot (is) folytató kollégák mellett. A torkában talált daganatot sugárkezeléssel távolították el, így teljes gyógyulásról számolhatott be barátainak és feleségének, a 40 éves Shirleynek.

Legális zene, olcsónhttp://zenearuhaz.origo.hu/Zenei kvízekhttp://origo.kvizpart.hu/nagy_kvizek.kviz?reszlet=1&katid=4A zenekar honlapjahttp://www.rollingstones.com/home.php

"Charlie végigcsinálta a kezelést, és meggyógyult, már nem tekinthető betegnek" - mondta a zenekar frontembere, Mick Jagger.

A 80 millió fontra becsült vagyonával igen gazdagnak számító zenészt a londoni Royal Marsden kórházban kezelték. A torokrák számít Nagy-Britanniában az ötödik leggyakoribb rákos betegségnek, mely évente 7200 halált okoz.

Az immár legendás banda tovább nyomathatja a rock'n'rollt, ugyanis 2006-ra újabb világ körüli turnét terveznek. Mick Jagger és Keith Richards elhatározták, hogy rácáfolnak a kritikusokra, akik sokszor megírták, hogy a 2002-2003-as 40 Licks turné a zenekar utolsó nagy bulija volt.