Újabb turnét tervezget a Rolling Stones

Vágólapra másolva!
A Rolling Stones együttes 2006-ra újabb világkörüli turnét tervez. Mick Jagger és Keith Richards elhatározták, hogy rácáfolnak a kritikusokra, akik sokszor megírták, hogy a 2002-2003-as 40 Licks turné a zenekar utolsó nagy bulija volt.
Vágólapra másolva!

"A Stones eltökélte, hogy 2006-ban ismét turnézni indul. Torontóban kezdik a bemelegítést, majd hazajönnek a Wembleybe. Úgy lett tervezve, hogy övék legyen az első zenekar, amely az új stadionban fellép. A legutóbbi turné az együttes 40 éves fennállását ünnepelte, a tagok hihetetlenül élvezték, és úgy érzik, hogy van bennük még egy dobás" - nyilatkozta a brit Sun beépített embere, aki a stadiont üzemeltető cég alkalmazásában áll.

"90 ezer ember előtt a hangerő egyszerűen fülsüketítő lesz. Ez egy igen különleges alkalom lesz a rajongók és a zenekar számára is. Az emberek viccelődhetnek velük, hogy ráncos, öreg hapsikról van szó, de továbbra is övék az egyik - ha nem a legnagyobb - rock'n'roll együttes. Mick és a fiúk már várják a nagy alkalmat, a levegő meg egyenesen vibrálni fog" - ígérte a hírmondó.

Augusztus közepén a zenekar szóvivője informálta a sajtót, hogy Charlie Wattsnál torokrákot diagnosztizáltak korábban, ám a sugárkezelésnek köszönhetően jó esélye van a szinte teljes felépülésre.

Watts - aki egészsége érdekében évtizedekkel ezelőtt letette a cigarettát - az immár élő legendának számító Rolling Stones legnyugodtabb, legbékésebb tagja, általában kimaradt a korábbi botrányokból.