Meglepetés is lesz az új Corrs albumon

Vágólapra másolva!
Az egyetlen dal a május 31-én megjelenő The Borrowed Heaven című vadonatúj Corrs-albumon, melyet nem a csapat írt, az a Time Enough For Tears. A szerzemény a U2 énekeséé.
Vágólapra másolva!

Ezt a dalt Bono, az ex Virgine Prune-os Gavin Friday és Maurice Seezer írta Jim Sheridan In America című filmjéhez. A végeredmény pedig nem csak egy igen szép szám, hanem Andrea Corr eddigi egyik legjobb énekesi teljesítménye. "Meglepő módon, elsőre sikerült felvenni a dalt" - újságolták a zenekar tagjai.

Forrás: EPA

Bár a Corrs már 30 millió lemezt adott el világszerte, a Borrowed Heaven mégis egy olyan együttes benyomását kelti, amely azért küzd, hogy felülmúlja múltbeli teljesítményét. Ezúttal mind a négyen részt vettek a dalok írásában, és ez a módszer úgy tűnik, felettébb hatékony volt. A nyitódalt, a Summer Sunshine-t - mely egyben a Borrowed Heaven első kislemeze, és az aktuális rádiós sláger is - Andrea Corr írta.

A zenekar az album megjelenésével egy időben - június 19-től - európai turnéra indul, melynek hozzánk legközelebbi állomása Bécs lesz, ahol a zenekar július 2-án lép fel.