George Michael végleg visszavonul

Vágólapra másolva!
A politikai színtereken egyre aktívabban hadakozó énekes bejelentette, hogy új nagylemeze után visszavonul a zenei élettől, az iparágtól - de ez nem jelenti azt, hogy magával a zenével is végleg szakítana.
Vágólapra másolva!

A Wham egykori énekese, az országának kormányát egyre gyakrabban kritizáló zenész bejelentette egy interjú során, hogy a mostanság megjelenő Patience című nagylemeze lesz az utolsó, hagyományos nagylemez. Az ezt követő szerzeményekkel az a terve, hogy ingyen hozzáférhetővé teszi majd azokat a rajongók számára, vagy - lemondva a bevételről - jótékonysági célokra ajánlja majd a befolyó összeget.

"Azt hiszem, ez az utolsó üzleti alapon kiadott lemezem. Az elmúlt években elég jól megéltem a zenéből, így igazából nincs szükségem a közönségem pénzére" - közölte az énekes, aki azt tervezi, hogy az internetre teszi fel majd eztán a muzsikáit. Onnan bárki ingyen letöltheti majd a dalait, de választhat is a látogató a popsztár kedvenc alapítványai közül: ezeknek utalhat át összeget a világhálón keresztül.

A zenész reméli, hogy a rajongók is támogatják majd az alapítványokat, ugyanakkor nagyon bízik benne, hogy megszűnik - de legalábbis erősen enyhül - a sajtó agresszív nyomulása. - "Nem szeretnék többet híres lenni" - közölte az énekes.