Bryan Adams fotója bélyegen is

Vágólapra másolva!
Bélyeget adnak ki Kanadában II. Erzsébet angol királynőről a Summer of '69 előadója, Bryan Adams által készített fotó alapján. A fényképet a zenész egy tavalyi ünnepségen készítette a királynőről.
Vágólapra másolva!

"Szándéka szerint az anya és a nagymama arcát akarta láttatni, és ez sikerült is neki" - mondta a kanadai posta képviselője a rocker fotójáról. A bélyegből első kiadásként 10 milliót készítenek majd, és december 19-től lesz kapható Kanadában. Bryan Adams "kis honoráriumot" kapott azért, hogy az ottani posta az ő fotóját használta fel a bélyeghez.

A kanadai zenész azt mondja, bár nagyon szeret fényképezni, azért nem adná fel érte popkarrierjét: "A fényképezés egy módja annak, hogy egy kicsit megszabaduljak a popbiznisztől. De az biztos, hogy egész életemben fogok dalokat írni és énekelni." Bryan Adams annak ellenére, hogy imád a fényképezőgép mögött állni, nem szívesen kerül a gép lencséje elé.

Az Everything I Do és a Run To You sikeres előadóját - aki már negyvenmillió eladott lemezzel a háta mögött a legnagyobbak közé emelkedett - a hazai rajongók mostanság nemigen láthatják élőben, mert a művész Kanadában turnézik.