Robbie rajongókért könyörög

Vágólapra másolva!
Robbie Williams olyan elkeseredetten küzd az áhított amerikai sikerért, hogy legutóbb egy ingyenes manhattani koncerten esdekelt a közönségnek, hogy kérjék a számait a helyi rádióadóknál.
Vágólapra másolva!

Robbie Williams népszerűsége nem mindenhol oly egyértelmű, mint szülőföldjén, az Egyesült Királyságban. Amerikát például többszöri próbálkozásra sem sikerült bevennie, holott a világ legnagyobb felvevőpiacának számító ország nem csak anyagilag jelentene sokat a sztárnak, de presztízsét is nagyban növelné a szórakoztatóipar nagyjai között. Robbie tehát mindent megtesz a sikerért jelenleg futó amerikai turnéján.

"Még ha nem is szeretitek, azért kérjétek, jó?" - próbálkozott Manhattanben a 15 ezres tömeg előtt. A brit sztár Angels című számát emlegette: "Ez a dal néhány éve jelent meg, és tudjátok, mi történt? Nem lett belőle sláger. De nem vagyok elkeseredve. A világ minden táján sikeressé tett, csak itt nem."

Az előadó, akibe 80 millió dollárt fektetett lemeztársasága, az EMI, jelenleg a Norah Jones előtt lép fel a Grammy-díjas énekesno amerikai koncertjein.