Fegyenceknek játszott a Metallica

Vágólapra másolva!
Johnny Cash nyomdokaiba lépve a kaliforniai San Quentin börtönben adott koncertet az új albumát nemrég befejező Metallica. A különleges fellépésre egy videoklip rögzítése után került sor, melyben színészek helyett valódi rabok és őrök szerepeltek.
Vágólapra másolva!

A San Quentin börtönben a rabok szórakoztatására lépett fel az egykoron legfelkapottabb metálcsapatnak számító Metallica. Az amúgy festői környezetben épült javítóintézetben az után került sor a koncertre, hogy az együttes hamarosan megjelenő új albuma, a St Anger első videoklipjét leforgatták - szintén a San Quentinben. A videóban a börtön több helyisége is szerepel, a szereplők maguk is a bentlakók és őreik közül kerültek ki.

A másfél száz éves múltra visszatekintő börtön évtizedek óta afféle egzotikus fellépőhelyként funkcionál Amerika zenészei számára. Közülük a leghíresebb persze maga a tradíciót elindító Johnny Cash volt, aki több alkalommal is szórakoztatta a bentlakókat, és legsikeresebb, vagyis legnagyobb példányszámban elkelt albuma is egy, a börtönben rögzített élő felvétel volt. Rajta kívül koncertezett már itt BB King és Carl Perkins is.