Több pénzt hoz a rock, mint a pop

Vágólapra másolva!
Az Európa egyik legnagyobb lemezpiacának számító Egyesült Királyságban a legutóbbi eladási adatok alapján a rock már több hasznot hoz a kiadóknak, mint a pop. Ott a legnépszerűbbek a Coldplay, a Red Hot Chili Peppers és az Oasis; a trend az egész világon érezteti hatását.
Vágólapra másolva!

Mióta megalkották a popzene kifejezést, először fordult elő, hogy az leszorult a legjobban eladható stílusok listájának első helyéről. Igaz, hogy egyelőre csak az Egyesült Királyságban igaz ez, de a trend szerte a világon ezen irányba mutat: hiába az új bandák felfuttatásába ölt egyre nagyobb összegek, a pop egyre csak veszít népszerűségéből, de legalábbis piaci részesedéséből. A maxikban még mindig erősebb a pop, de a magasabb presztízsű és nagyobb elkötelezettséget jelző nagylemezek esetében a rock átvette a vezetést.

Az elmúlt év utolsó felében a rocklemezek eladásai 3 százalékkal emelkedtek, így a forgalom 31 százalékát tették ki. Ugyanakkor a poplemezek egy százalékpontnyit csökkentek, a 30,1 százalékon állapodva meg. Nem tűnik nagynak a különbség, de kétségtelenül mérföldkőnek számít. Nem is olyan régen ugyanis, alig négy éve, amikor a legsikeresebb popcsapatok a B*Witched, Steps és a Westlife voltak, a pop még 14 százalékkal vezetett az eladási arányokban, a rock azóta minden évben hatalmas ugrásokat tett előre.