Kevés az esély a Pulp továbbélésére

Vágólapra másolva!
Jarvis Cocker, a Pulp énekese szerint némi esély ugyan van még arra, hogy együttese újra összeálljon zenélni, ő azonban már semmi értelmét nem látja a közös továbbzenélésnek.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIA sheffieldi csapat december 14-én még adott egy koncertet szülővárosáshoz közel, s bár Jarvis Cocker csak utalgatott rá, sokan már akkor sejtették, hogy ez volt a Pulp utolsó fellépése. Az Observernek nyilatkozva a frontember most kijelentette: együttese most legkevesebb egy év szünetet tart, aztán majd meglátják. Ha a csapat visszatér is a színre, az biztos, hogy az már egy másik Pulp lesz. Cocker indoklása szerint azok az értékek és nyilvánvaló előnyök, amelyek miatt csaknem húsz éve beállt az együttesbe, már nem igazán fontosak számára.

"Nem házasodsz meg, nincsenek gyerekeid, nincs még egy rendes munkád sem - na ilyen egy együttesben lenni. Nekem legalábbis ilyen volt. Eleinte azt gondoltam, nekem semmi közöm nem lesz ahhoz, amit úgy hívnak, normális élet. Azt hiszem, csak mostanában eszméltem rá, hogy tetszik vagy sem, én is az emberi fajhoz tartozom. Eléggé belerokkantam, mire erre rájöttem" -nyilatkozta Jarvis Cocker legújabb felfedezéseiről.

A döntés persze nem csak Jarvis életeseményeivel magyarázható. A Pulp jelen pillanatban szerződés nélkül; Greatest Hits-válogatásuk kifejezetten sikertelennek számít. Emellett Jarvis nemrégiben házasodott meg, nemsokára gyermeke születik, és azt tervezi, hamarosan Franciaországba költözik.