Visszatér a Spice Girls

Vágólapra másolva!
A Spice Girls együttes tagjai aláírtak egy szerződést, mely szerint a Best Of lemezükre két új dalt is felénekelnek. Az újraalakult együttesből egy korábbi tag, Geri Halliwell azonban kimaradt.
Vágólapra másolva!

Fotó: DPAScary Spice Mel B jó ideje próbálta ismét összehozni az együttest, amiben az is szerepet játszhatott, hogy saját, illetve Baby Spice Emma Bunton és Posh Spice Victoria Beckham szólókarrierje egyre inkább lefelé ívelt. A legfőbb akadályt Sporty Spice Mel C jelentette, akinek elég jól fogynak a lemezei, valamint élő szerződése van. Mostanra o is beadta a derekát, így elkezdődhet a munka. A négy énekesnő külön-külön veszi fel a vokálokat, így az új lemez nem gördít akadályt a már meglévő szoros programjuk elé.

Egyedül Ginger Spice Geri Halliwell marad ki az újra összeállt együttesből. Halliwell szóló énekesként korábban szép sikereket ért el, jelenleg a brit tévé zenei tehetségkutató show-műsorában, a Pop Idolban zsűritag. Ginger Spice 1998-ban lépett ki a zenekarból, és megfogadta, soha nem dolgozik majd együtt a többiekkel. Igaz, Scream If You Wanna Go Faster című, májusi lemeze egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Geri második, Geri Halliwell - Just For The Record című önéletrajzi írásában azt mondja, nagyon bizonytalannak látja a jövőt. "Tényleg azt hiszem, itt az ideje a változtatásoknak. Már közel harminc éve élek ezen a földön, lehet, hogy kéne még egy lemezt csinálnom, aztán abbahagyni az egészet. Vagy esetleg össze kéne csomagolnom, beállni kalóznak és a tengeren élni. Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő" - írta Geri Halliwell.