A bordélyházak cowboykalapos zenésze

Vágólapra másolva!
Eliades Ochoa Santiago bordélyaiban kezdett gitározni. Hatvanévesen, a Buena Vista Social Club-projekttel újra felfedezték. Június 25-én, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán élőben is meghallgathatjuk a guajirót, a magányos énekest.
Vágólapra másolva!

Fotó: EMIAz egész valahogy úgy kezdődött, hogy Ry Cooder, a zseniális zenetudós és zeneszerző, Wim Wenders régi barátja és munkatársa Kubába utazott, hogy kiderítse, mi történt a külvilágtól nemrég még szinte teljesen elzárt országnak a forradalom győzelme előtt oly híres zenei csillagaival.

Amikor rájött, hogy bár az egykori Buena Vista Social Club zenészeinek egy része nem aktív, de még mindig kapható a fellépésre, gigantikus munkába kezdett, hogy csapatba gyűjtse őket, s megszerezze a kiutazásukhoz szükséges engedélyeket. Útjára elkísérte Wim Wenders is, szolid, de romantikus beállítású dokumentum- és portréfilmet készítve Kubáról, a zenészekről, New York-i fellépésükről. A Buena Vista Social Club 1999-ben Európa-díjat kapott.

A veterán kubai muzsikusokból álló project bejárta az egész világot, albumuk több millió példányban kelt el. Mára felbomlott a legendás csapat, s tagjai külön folytatják a zenélést. Albumaik sorra tűnnek fel a boltok polcain, néhányuk koncertezve járja a világot.

Hiába azonban a rengeteg új felvétel, a mai napig a legnagyobb és legismertebb sláger az Eliades Ochoa és Compay Segundo által énekelt, film- és lemeznyitó Chan Chan. 2002. június 25-én, Budapesten a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán lép fel a Grammy díjas Eliades Ochoa y Cuarteto Patria együttes. Másként fogalmazva: az eredeti Buena Vista Social Club projekt jelenleg létező legautentikusabb formációja.

Eliades Ochoa vérbeli utcazenész. Tizenévesen, Santiago bordélyaiban kezdett gitározni. Tehetsége, sőt zsenialitása vitathatatlan, még kilenchúros hangszerét is maga találta fel. A nagy csapat zenészei közül nem csak a többiekhez viszonyított fiatalságával - Ochoa még csak a hatvanas éveit tapossa -, de magányosságával, feltűnő komolyságával is kitűnő zenész 1978 óta vezeti a Cuarteto Patria együttest. Védjegye és kabalája, melyről becenevét is kapta, a széles karimájú cowboykalap.

A Cuarteto Patria nagyjából Kuba Muzsikás együttese. A csapat repertoárjának nagyobbik részét a hagyományos son montuno, guaracha és guajiro dalok alkotják, a hegyi emberek, magányos lovasok énekei. Sikereik fő kulcsa is ez. A legjobb kubai zenei hagyományokat ötvözik olyan egyéni módon, ahogy csak nagyon kevesen tudják.

Májusban új lemezük jelent meg az EMI kiadónál, melynek kapcsán világ körüli turnén vesznek részt, ennek állomása a Petőfi csarnokbéli fellépésük is.

Korábban:
Közzétették az idei Oscar-díjra jelöltek listáját

Nézze otthon a karosszékből!
Buena Vista Social Club - DVD