2004-ben összeáll a Spice Girls

Vágólapra másolva!
A Spice Girls tagjai azt tervezik, hogy 2004-ben összeállnak megünnepelni tizedik évfordulójukat - írja a Sun című brit bulvárlap.
Vágólapra másolva!

Fotó: DPAA csapat már egy éve nem lépett fel együtt, a régóta várható nagy szakítás pedig tavaly októberben vált egyértelművé, amikor is egy Victoria Beckhammel folytatott heves szóváltást követően Mel B kilépett a Spice Girlsből.

Mel B állítólag "tehénnek" nevezte Posh Spice-t. Kettejük között akkor már három hónapja tartott a mosolyszünet, azóta, hogy Mel B azzal vádolta meg a Spice Girls menedzsmentjét, hogy Posh Spice szólókarrierjét kiemeltebben kezelik, mint az övét. Mel ezért elhatározta, hogy menedzsmentet vált, és a jövőben inkább tévés karrierje kiépítésével foglalkozik.

A lányok szólókarrierje meglehetősen vegyesen alakult, de érdemi eladásokat és sikerszámokat egyedül az 1998-ban az együttest elsőként elhagyó egykori Ginger Spice-nak, azaz Geri Halliwellnek sikerült elérnie. Ő azonban feltehetően nem jelenne meg a jeles évfordulón sem. A másik véglet Beckhamné, alias Posh Spice, akitől egy hónapja vált meg kiadója, miután piaci teljesítménye már-már a nevetséges szintet érte el.

A nagy visszatérés minden valószínűség szerint az 1997-ben kirúgott, majd a már zuhanórepülést végrehajtó csapathoz visszatérő menedzser Simon Fuller ötlete, s kettős célt szolgálhat.

Egyreszről beharangozó és reklámkampány a Spice Girls megjelenő Best of lemezéhez, mely a lányok 9 number one-ját gyűjti csokorba, másrészről nyilvánvalóan afféle szondaként is szolgál, az esetleges siker esetén érdemes megfontolni a nagy-nagy visszatérést. Erre azonban az esély elég kicsiny, a briteket mostanság leginkább a Pop Idol tehetségkutatón befutott Will Young érdekli.


Korábban:
Geri melegen búcsúztatta a Spice Girlst
A Pop Bálványa és az ő sikerei
Posh Spice-t kirúgta a kiadója


Gyarapítsa CD-gyűjteményét
a Spice Girls albumaival!