Andrea Corr legalizálná a füvet

Vágólapra másolva!
Az ír The Corrs együttes énekesnője, Andrea Corr szerint a marihuánát legalizálni kellene hazájában. Az énekesnő nyilatkozata azonnal kiváltotta a drogellenes mozgalmak nemtetszését.
Vágólapra másolva!

Andrea Corr az MTV Asia díjátadó ünnepségen elmondta, hogy híve a marihuána fogyasztásnak. Az énekesnő szerint a fű kevésbé ártalmas, mint az alkohol, mert egy beszívott személy soha nem lesz agresszív, míg az alkohol hatására sok ember válik erőszakossá. Corr éppen ezért úgy gondolja, hogy a marihuánát ugyanúgy legálissá kéne tenni Írországban, mint az alkoholt.

Az énekesnőnek a füvezés veszélyeinek kiküszöbölésére is van ötlete. Corr azt javasolja, hogy csak úgy lehessen marihuánát forgalmazni, hogy mellékelnek hozzá egy tájékoztató füzetet, melyben felhívják a fogyasztók figyelmét a kockázatokra - írja az Ananova internetes újság.

Corr nyilatkozatát erősen bírálta az írországi Szülők Tanácsa nevű szervezet egyik vezetője. Marie Danawamy szerint az énekesnő rendkívül rossz példát nyújt a befolyásolható fiatalságnak. Danawamy kihangsúlyozta, hogy a The Corrs rajongótábora főleg a 18 év alatti korosztályból kerül ki, akikre nagy veszélyt jelenthet, hogy példaképük füvezésre buzdítja őket.

[origo]

Ajánlat:

Az énekesnő rajongói oldala