Ötöslista: Lakatos István kedvenc rajzolt hősei

Vágólapra másolva!
Sorozatunkban kreatív művészembereket kérdezünk kedvenc olvasmányaikról, regényhőseikről, mondataikról, és minden egyébről, ami csak eszünkbe jut. A szabály, hogy csak ötöt választhatnak, és muszáj magyarázkodniuk is. Elsőként az év képregényrajzolója, a hátborzongató Lencsilány-történettel ismertséget szerzett Lakatos István árulta el, kik kedvenc rajzolt hősei. A magyar Tim Burtonként emlegetett grafikusról kiderül, mi van a lapockájára tetoválva, és arra is fény derül, milyen a nőidálja.
Vágólapra másolva!

Pom pom

"Nagyon szeretem Sajdik Ferenc rajzait, hatott is jócskán a rajzstílusomra. A Pom Pom különösen nagy kedvencem a furcsa fantázialények miatt, akik Pom Pom történeteiben bukkannak fel: Gombóc Artúr, Madárvédő Golyókapkodó, Mindentvágó olló, Festéktüsszentő Hapci Benő, a Lesből Támadó Szárítókötél és Vastalpú Cölöpverő. A nagy ho-ho-ho horgász is Sajdik, de abból nekem hiányzik valami. Már nem emlékszem, a Pom Pom-ot mennyire néztem gyerekkoromban, inkább az utóbbi években döbbentem rá, hogy mennyire szeretem, nem is csak Pom Pomot, hanem az egész világot a maga groteszkségével. Pom Pom figurája Petrik József hangjával telitalálat (amikor elkezdtem végighallgatni a Szíriusz kapitány rádiójáték-sorozatot, sokáig nem tudtam nem Pom Pomra gondolni, amikor Berci az ő hangján szólalt meg). Sajdik Ferenctől sokat tanultam, tőle vettem például az összevissza dülöngélő girbegurba házakat, a mindenféle lyukakból pislogó szemeket. Ereszcsatornákat is miatta rajzolok."

Hellboy

"Guillermo del Toro filmjével találkoztam először. Az első rész végén van az a jelenet, amikor a szörny tartja a karjában a lányt, és mondja: "Hé te odaát, engedd el őt, mert átmegyek érte." Az nagyon szép jelenet. Bírom ezeket a nagyon ponyva tudósos-szörnyes képregényeket, és a Hellboy ügyesen hozza ezt a zsánert. Sokban különbözik a képregényes és a filmes figura, engem inkább a filmes fogott meg."

Batman

"Nem szeretem azt az agyonszínezett, csilivili Batmant, amivé mostanában alakítják a figurát. Olyan izmai vannak, amilyen nem is létezik. Az én fejemben Batman komor, magányos, gótikus hős, mint amilyen a Tim Burton-féle baljós Batman-filmekben (vagyis az első kettőben - a szerk.). Azt nagyon szeretem, a kedvenc filmem a Batman visszatér. A paplanhuzatomon is Batman van, és az egyik lapockámra is rátetováltattam."

Süsü

"Süsü kakukktojás, mert nem rajzfigura, hanem báb (a tévésorozatban Kemény Henrik mozgatta -a szerk.), de imádom ezt a bumfordi sárkányt. Buta szegényke, de hatalmas szíve van. Két hete néztem újra az összes részt, régi álmom egy saját Süsü-mese. Mostanában nincsenek ilyen rajzfilmek. Amit legjobban szeretek benne, az az életszagú trógerség. Például amikor a sárkányfűárus előadja, hogy mindenki lustálkodik, csak szegény Süsü dolgozik. Vagy amikor a Csizmadia berág, és mondogatja, hogy rongy ember vagyok. Vagy amikor vitatkoznak, melyik nagyobb katasztrófa, a földrengés vagy a házasság. A világ legtrógerebb szerenádja is a Süsüben van: amikor a zsoldosok énekelnek."

Forrás: MTI

Ariel

"A kis hableányba konkrétan szerelmes vagyok. Ő a legszebb, legaranyosabb, legtisztább hős mind közül. Chihirón is gondolkodtam, de Arieltől kész tudok lenni. Régen a Szépség és a Szörnyeteg volt a kedvencem, de felnőttem, és Ariel jobban bejött. Azt hiszem, főleg a gyönyörű, vörös haja miatt."