Kislexikon

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

biobank
Biobanknak nevezzük azokat a mintagyűjteményeket, melyek mintái élőlények testéből származnak. Ennek megfelelően léteznek emberi, állati, növényi, mikrobiális mintagyűjtemények. Bizonyos betegségek és biológiai jelenségek tudományos vizsgálatához elengedhetetlenek a nagy körültekintéssel létrehozott tudományos biobankok. A szövetminták és a belőlük kivont DNS, RNS vagy proteinek beható vizsgálata és az így keletkezett adatbázisok, adatbankok lehetővé teszik a betegség hatásmechanizmusának megértését, a gyógyszerfejlesztést, a gyógyszerek hatásainak vizsgálatát, diagnosztikai vizsgálatok kifejlesztését.

csírasejt
Osztódó, differenciálatlan sejtek csoportja, amelyek rendelkeznek a számfelező osztódás képességével, ami a petesejt és a spermium kialakulásához vezet.

epidemiológia
Valamely betegség adott népességen belüli előfordulásával és megoszlásával, valamint a betegség és környezet kapcsolatával foglalkozó tudományág.

génsebészet
Más néven genetikai manipuláció vagy genetikai modifikáció. Új öröklődési anyagkombinációk létrehozása DNS átvitelével egy szervezetben, amelyben az természetes módon nem fordul elő.

individuális genetika (ontogenezis)
Az élőlény egyedi fejlődésével, a genetikai kódnak a fogamzástól a halálig tartó morfológiai, funkcionális megvalósulásával foglalkozó tudományág.

klinikai validálás
Annak biztosítása és dokumentálása, hogy a klinikai vizsgálati módszerek megfelelnek a meghatározott követelményeknek teljesség, pontosság, megbízhatóság és az elérni kívánt, folyamatosan megfelelő teljesítmény szempontjából.

kromoszomális öröklődés
A sejtmagban, a kromoszómákban levő gének által meghatározott öröklődés, melynek szabályait a brnói matematikus-szerzetes, Mendel írta le.

kuratív medicina
Gyógyító orvoslás, amikor a beteg a tünetek jelentkezése miatt, a gyógyulás reményében keresi fel az orvost.

multifaktoriális öröklődés
Több gén együttesen fogékonyságot jelent egyes környezeti faktorokkal szemben. Minél több a hibás génváltozat a genotípusban, annál nagyobb a genetikai terheltség foka. A genetikai és környezeti faktorok kombinációja egyes esetekben elér egy küszöbértéket, s ennek következtében megmutatkozik a kóros jelleg.

prenatális diagnózis
A magzati mintán végzett genetikai teszt eredménye, amely kórállapottal kapcsolatba hozható genetikai eltérést vagy ennek hiányát nevezi meg.

preszimptómás diagnózis
Elvégzésével bizonyossággal kimondható, hogy a vizsgált genetikailag meghatározott kórállapot ki fog-e alakulni a tesztelés időpontjában még tünetmentes egyénben, vagy ennek lehetősége elvethető.

szomatikus sejt
Az összes testi sejt, kivéve az ivarsejteket, illetve azokat a sejteket, amelyekből ivarsejtek alakulnak ki.

transzgenerációs genetika (filogenezis)
Az élővilág fejlődésének útjaival, általános törvényeivel foglalkozó tudományág.