A tatai nagy platán lett a második az év fája versenyen

Tatai nagy platán
Vágólapra másolva!
Az idei európai fája versenyben második lett a tatai nagy platán. A győztes Észtország fája, egy focipálya közepén álló tölgy, a harmadik helyezett pedig egy fekete nyárfa lett Spanyolországból.
Vágólapra másolva!

Idén már tizennégy ország vett részt a versenyben. A megmérettetéshez most csatlakozott Anglia, Belgium, Észtország és Spanyolország. Magyarországot a tatai platánfa képviselte, ami 2014-ben győzött az Ökotárs által szervezett magyarországi „Az év fája” versenyen. Az akkori jelölteket ide kattintva megnézheti fotókkal együtt.

A tatai nagy platán Forrás: Év Fája

A fákra február 1. és 28. között a www.treeoftheyear.org oldalon lehetett szavazni. Majdnem 200 ezer szavazat érkezett. A tatai Öreg-tó partján álló platánfa 53 487 szavazattal lett a második, a harmadik helyezett messze lemaradva 13 951 voksot kapott. Az első helyezett pedig 59 836 szavazattal végzett az élen. Az ünnepélyes díjátadó április 22-én az Európa Parlament brüsszeli épületében lesz.

Középpontban az érték

Az év európai fája verseny célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a fák kulturális és természeti értékére. A versenyben nem a fák szépsége, mérete vagy a kora fontos, hanem történetük és az emberekkel való kapcsolatuk. A versenybe ezért csak olyan fákat lehetett nevezni, amelyek fontosak a körülöttük élő közösségeknek: történetek szövődnek köréjük, vagy találkozási pontként szolgálnak az emberek számára.

Mesélni tudna

A tatai nagy platánfa 230 éve őrzi a vár kapuját. A fát több társával együtt Versailles-ból hozatták az Esterházy-család egy tagjának megbízásából.

a lombjai alatt szövődő barátságokról, boldog randevúkról, az általa megihletett művészekről. Pribojszky Mátyás Kölcsey-díjas író a Platánkirály című meséjét például azután írta, hogy a fának köszönhetően visszanyerte íráskészségét.

Tavaly is a szép eredményt ért el hazánk "delegáltja". Akkor a gödöllői vackor lett a második. Ha kíváncsi a fotójára, azt ide kattintva megnézheti.