Súlyosan mérgezettek Európa folyói

Horgászat, hal, Duna, Budapest
Pontyozni nem érdemes Budapesten
Vágólapra másolva!
A véltnél súlyosabb a vegyi szennyezés az európai vizekben – állapította meg német, francia és svájci kutatók vizsgálata.
Vágólapra másolva!

A vizeket szennyező kemikáliák mennyisége olyan nagy, hogy az EU-tagországok által 2015-ig tervezett vízminőség-javulást valószínűleg nem sikerül elérni a szakértők szerint. A vizsgált folyók szennyezésének fő okozója a mezőgazdaság és a városi víztisztító berendezések. A szennyezőanyagok közül legnagyobb mennyiségben rovarölőket találtak, olvasható a kutatóknak az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányában.

Szerves ónvegyületek, gyulladásgátlók és az üzemanyagok égése során is keletkező, úgynevezett policiklusos aromás szénhidrogének is jelentős mennyiségben fordultak elő annak a vizsgált 91 folyónak a vonzáskörzetében, amelyek közt ott volt a Duna és a Rajna is. Összesen 223 kemikália adatait elemezték, az eredmények több mint 4000 mérőállomásról érkezetek.

Az elemzés szerint a szennyezés mértéke a vizek felénél jelent ökológiai kockázatot. A folyók mintegy 15 százalékának vízi élővilágára akár akut mérgező hatása is lehet a vegyi anyagoknak. „Minden szinten sürgősen tenni kell valamit: általában csökkenteni kell a vizekbe bocsátott vegyi anyagok mennyiségét, a mezőgazdaságban kevesebb kemikáliát kell használni, a szennyvizet alaposabban kell tisztítani” – mondta Ralf B. Schäfer, a kutatás vezetője.

A bal oldali térkép azt mutatja, a mérőállomások hány százalékán haladta meg a káros anyagok koncentrációja az azonnali (akut) mérgezés határértékét, a jobb oldali pedig azt, ahol a koncentráció az elhúzódó (krónikus) mérgezésre vonatkozó határértéket. A határvonalak a folyók vízgyűjtőit jelzik Forrás: PNAS/Egina Malaj et al.