Több százmillió embert tehet földönfutóvá a klímaváltozás

Vágólapra másolva!
Több százmillió ember kényszerül elköltözni, főleg Ázsiában, emiatt megnő a súlyos konfliktusok, háborúk kockázata, a világgazdaság pedig több ezermilliárd dolláros veszteségeket szenved. Ezek a legfontosabb megállapítások az ENSZ-klímajelentés készülő második részében.
Vágólapra másolva!

A következő hét végén jelenik meg az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) 2013–2014-es jelentésének következő része, amely a globális felmelegedés hatásait, következményeit részletezi, és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodással is foglalkozik. A dokumentum munkaváltozatát a The Independent brit napilap szerezte meg. A szöveget a jövő hét végén véglegesíti és hozza nyilvánosságra az IPCC 2-es munkacsoportja.

A klímaváltozásnak még viszonylag enyhe változatban is súlyos következményei lesznek az IPCC forgatókönyvei szerint. Ha egy trópusi vagy mérsékelt övi vidéken 1 Celsius-fokkal emelkedik meg az átlaghőmérséklet az ipari forradalom előtti szinthez képest, akkor a – jelentés szóhasználata szerint – „negatív hatást gyakorol” a legfontosabb élelmiszernövények, a búza, a kukorica és a rizs terméshozamára.

A jelentéstervezet szerint a 21. század végéig évtizedenként 2 százalékkal csökken az átlagos termés, miközben az igények 14 százalékkal emelkednek 2050-ig. Ennek egyik következménye az lesz, hogy 5 százalékkal több gyermek lesz alultáplált.

A klímaváltozás roppant nagy megterhelést gyakorol a társadalomra (a vízhiány, az éhezés és az elszegényedés miatt), és főleg Ázsiában vált ki tömeges kivándorlást – áll az Independent összefoglalójában. A migráció miatt nő a konfliktusok kockázata.

Amennyiben a Föld átlaghőmérséklete 2,5 fokkal emelkedik a 18. század elejének szintje fölé, akkor a klímaváltozás miatt összesen 0,2-2 százalékkal eshet vissza a globális nemzeti össztermék (GDP). A világ GDP-je 2012-ben 71,8 ezermilliárd dollár volt, vagyis a 2 százalékos visszaesés 1,4 ezermilliárdos veszteséget okozna az adott évben. Az IPCC jelentéseiben a klímatudomány mértékadó, szaklektorált folyóiratokban megjelent kutatási eredményeit gyűjti össze, így a dokumentum nem a tudományos újdonsága, hanem összegző jellege miatt fontos.