Meggyőzött a tehetség

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az október 21-i ME Klub ez alkalommal fiatal tehetségeket vonultatott fel, akik koruk ellenére már kiemelkedő eredményeket értek el egy-egy kutatási területen. A csütörtöki kerekasztal-beszélgetés alkalmával Kocsis Adrienn, Türei Dénes és Rák Ádám rövid prezentációval mutatták be eddig végzett tudományos munkájukat.

A nézők soraiból Harsányi Anikót, a Magyar Televízió archiválóját kérdeztük:

Hol hallottál a mai beszélgetésről?
- Rendszeresen járok a ME előadásokra és interneten is követem a különböző eseményeket. Ott olvastam erről a témasorozatról, mely néhány héten keresztül a fiatal tehetségek, illetve az őket segítő szervezetek bemutatásával foglalkozik. Nyáron már voltam néhány ilyen beszélgetésen, amelyek nagyon tetszettek.

A téma központi vonalát a tehetséggondozás adta. Mi a véleményed a hazánkban folyó tehetséggondozó munkáról?
- Általános iskolai tanárként végeztem, így tudom, hogy a diákok nagyon eltérő képességekkel rendelkeznek. Nagyon nehéz azonban az iskolában tehetséggondozásról beszélni, hiszen a tanárok leterheltek, nincs sok idő egy-egy diákkal külön-külön foglalkozni. Amennyire tudom, figyelemmel kísérem a hazánkban folyó kutatói munkát is: amit ma itt ezektől a fiataloktól hallottam, nagyon ígéretesen hangzott és még inkább megerősített abban, hogy hazánknak van helye a nemzetközi tudományos életben. Laikusként azonban az a véleményem, hogy Magyarország kevésbé használja ki az eredményekgyakorlati jelentőségét, és nem él ezek gazdasági hasznával.

Hallottál ezt megelőzően azokról a szervezetekről, amelyek - mint például a Kutató Diákok Országos Szövetsége - támogatják ezeket a fiatalokat?
- Most hallottam először arról, milyen lehetőségeik vannak ezeknek a tehetséges fiataloknak, hogyan segítik őket ezek a szervezetek. Sőt, amikor tanítottam sem találkoztam ezzel, pedig jó lenne a nagyobb nyilvánosság, hiszen bizonyára több hasonló fiatal tehetséget is rejt ez az ország, akik talán információ hiányában nem jutnak ilyen lehetőségekhez. Remélem, azért ez már változott; mindenesetre ez a néhány beszélgetés ebből a szempontból is nagyon hasznos.

Véleményed szerint nem korai ilyen fiatal gyerekeket ennyire komoly tudományos munkába bevonni?
- Ez egy nagyon fontos kérdés. Nagyon érdekelne, hogy a családjuk, a közvetlen környezetük hogyan tolerálja ezt a nagyon komoly munkát és ezeket az eredményeket. Gondolom, maximálisan támogatják őket, de mindhárman nagyon fiatalon, középiskolásként kezdtek el az adott területeken dolgozni. Kíváncsi lennék arra is, mennyi időt töltenek azokkal a dolgokkal, amelyeket a korukbeli fiatalok szeretnek, vagy vajon minden idejüket a kutatás - és természetesen a tanulás - köti-e le. Mindhárom fiatalon látszik, hogy komoly lelkesedés van a munkájuk mögött, és ez mindenképp tiszteletre méltó.

Melyik prezentáció tetszett Neked leginkább?
- Hozzám legközelebb Türei Dénes Csömöri patakkal foglalkozó prezentációja áll: ez egyrészt nyelvezetét tekintve számomra nagyon érthető volt, másrészt a környezetvédelem szempontjából is érdemes lenne tovább boncolni a témát. Természetesen mindhárom előadás nagyon meggyőző volt, de sajnos sem a mesterséges intelligencia, sem az orvostudomány területén nem vagyok túl jártas.

Szerinted ezek a fiatal kutatók később is ezen a területen maradnak, vagy egy idő után elmúlik a lelkesedésük?
- Azt gondolom, nagy részüknél mindenképpen megmarad a tudomány szeretete, és az elért sikerek arra ösztönzik őket, hogy tovább kutassanak. Véleményem szerint - remélem ez nem túlzott optimizmus - legalább a kutató diákok fele tovább dolgozik - talán más területeken, mint ahol elkezdték a munkát, de lelkesedésük tovább hajtja őket.