Kislexikon

 

középkori eretnekségek
Az egyház tanaival szembeszegülő nézeteket hangoztató, önállóan szerveződő vallási mozgalmak. Az antik "dualista" tanok (a gnoszticizmus és a manicheizmus) örökösei a 10-14. században a Balkán-félsziget területén elterjedt bogumilok és a Franciaországban, német területeken és Itáliában népszerű katharok. E szekták szabályos ellen-egyházba szerveződtek vezetőik, a "perfektek" irányításával. Egy másik népszerű eretnekmozgalom, a 1170 táján önkéntes szegénységet fogadó lyoni kereskedőt, Valdesiust követő valdensek mozgalma ugyancsak francia és olasz földön terjedt. A katharokat és a valdenseket együttesen albigenseknek is nevezték Dél-Franciaországban, 1208-ban pusztító keresztes hadjárat indult ellenük, s az ő üldözésükre alakult 1233-ban az inkvizíció hivatala.

középkori zsidóüldözések
A koraközépkori - vizigótok, frankok általi - zsidóüldözések után a Nyugat-Európában élő zsidó közösségek ellen a keresztes hadjáratok idején, a 11. század végétől kezdve alakult ki újra ellenséges hangulat. Az 1096-ban induló első keresztes hadjárat népfelkelői a Szentföld irányába elindulva számos dél-német városban (Speyerben, Wormsban, Mainzban, Kölnben) nekitámadtak az ott élő zsidóknak mint "Krisztus gyilkosainak", és szörnyű pogromokat rendeztek. A további évszázadokban periodikusan megismétlődő üldözési hullámok kiváltó ürügyeként három sztereotip vád bukkan fel. A vérvád, miszerint a zsidók kisgyerekeket rabolnak el, meggyilkolják őket és kifolyatott vérüket használják fel titkos vallási szertartásaik lefolytatásához, először Angliában bukkan fel, 1144-ben Norwich-ban, egy Vilmos nevű kisgyerek halálával kapcsolatban, ahol az erre vonatkozó "beismerő" vallomásokat sikerült kínvallatással kicsikarni. Mindezt egy nagy pogromhullám követte Angliában. Az európai történelemben a 20. századig mintegy 130 ilyen vérvád-ügy maradt fenn, ezek közé tartozott a tiszaeszlári ügy is. A pogromokat kirobbantó másik sztereotip történet az ún. ostyavád volt, miszerint a zsidók a keresztényektől vásárolt vagy a templomból eltulajdonított szent ostyát - Krisztus testét - bántalmazzák, tűvel szurkálják, mire az vérezni kezd, és így az emberek tudomására hozza a gaztettet. Az első ilyen történet 1243-ban a Berlin melletti Belitzben bukkan fel, ahol azóta is Judenbergnek nevezik az akkori zsidóégetések színhelyét. Az utolsó ilyen vád a 19. század derekán volt. A harmadik, üldözések ürügyéül szolgált történet a szövegben említett, az 1321-ben, majd az 1348-as nagy pestis nyomán felbukkanó kútmérgezés vádja.

samanizmus
A természeti népek vallásainak e csoportja szibériai varázslókról kapta a nevét, akik a közösség szellemi vezetői, mágikus oltalmazói volta. Transzba, eksztázisba esve lelkük a hiedelem szerint elhagyta testüket, s a "lélekutazáson" olykor állatformát öltve megmérkőzött a közösségre támadó gonosz szellemekkel, varázslókkal, boszorkányokkal. A sámán egyúttal gyógyítóként, a közösség szellemi vezetőjeként is működött. Tisztsége öröklődött vagy különleges születési jegyek, beavató látomások ("sámánbetegség") készítették rá elő. A magyar táltosokat a szibériai samanizmus sajátos változataként elemzi a magyar néprajztudomány. A középkori, kora újkori Európában még több varázslófigurát kapcsolatba hoztak a samanizmussal, például az észak-itáliai Friuli benandante nevű varázslóit. E jelenségekről ír Hoppál Mihály és Carlo Ginzburg az irodalomjegyzékben idézett könyvükben.

stigmatizáció
A szó eredetileg arra utal, hogy Assisi Szent Ferenc testén 1226-ban egy látomása után megjelentek Krisztus szent sebei. E sebek azt hirdették, hogy Ferenc magára kívánta vállalni Krisztus szenvedését, s annak megbélyegző, fájdalmas jegyeit saját testén akarta viselni. Áttételesen ebből fejlődött ki a szó modern, szociológiai jelentése, mely a - faji, morális, társadalmi értelemben vett - megbélyegző, lealacsonyító sztereotípiákat sorolja a társadalmi értelemben vett stigma fogalmába. E jelenségek klasszikus tárgyalása Erving Goffman az irodalomjegyzékben idézett könyve.

striga - malefica
A boszorkányság két, antikvitásból öröklött elnevezése kétféle hiedelmet takar. A Horatius, Ovidius, Lucanus és Apuleius költeményeiben, írásaiban többször leírt, félelmetes striga olyan hiedelemlény, aki éjszaka madáralakot öltve repülni tud, a temetőkben halottak testrészeit használja rontó szertartásaihoz, kisgyermekeket rabol el, vérüket szívja, embereket állattá tud változtatni. Az ókorban és a kora középkorban alig ismerünk olyan esetet, ahol ilyesmivel vádoltak volna valakit, inkább irodalmi figuráról van szó. A maleficium, a mágikus eszközökkel - ráolvasással, átokkal, "megkötéssel", ártó szerekkel - végrehajtott rontás vádja azonban már az ókorból is ismert, s a kora középkortól kezdve több ezzel kapcsolatos perről tudunk, akad belőle egy tucatnyi a 13. század eleji magyarországi Váradi Regesztrumban is. A kétféle boszorkányfogalom csak a középkor végén olvadt egybe, az ördöggel szövetkező boszorkány demonológiai figurájában.

templomosok
A keresztes háborúk idején a szentföldi keresztény állam védelmére alakult 1118-ban ez a lovagrend, melynek egyik fő tanácsadója a ciszterci rend, sőt a 12. századi kereszténység legnagyobb hatású alakja, Clairvaux-i Szent Bernát lett. Az aszkéta harcosok a keresztes vállalkozások fő támaszai voltak a 12-13. századba. A keresztes államok területeinek fokozatos elvesztése után bankügyletek lebonyolítására is hasznosították kiterjedt kapcsolataikat, nagy vagyonukat. Ezért szemelte ki őket IV. (Szép) Fülöp francia király a 14. század elején, amikor koholt vádakkal 1307-ben letartóztatta a rend összes franciaországi tagját, szörnyű kínvallatásokkal képtelen vádak (istentagadó szertartások, bálványimádás, homoszexuális orgiák) beismerésére kényszerítette őket, számos tagjukat, köztük a rend nagymesterét, Jacques de Molay-t máglyára küldte, a rendet feloszlattatta és vagyonukat elkobozta.