Karácsony botrányok nélkül

stressz
Vágólapra másolva!
A karácsonyi családi összejövetelek néha sajnos nemcsak az örömteli együttlétről szólnak, az ünnepi asztal gyakran komoly viták helyszíne. Néhány tipp, hogy az idén elkerüljük a botrányokat.
Vágólapra másolva!

Ne vegye fel a kesztyűt!

A családi összejövetelek során számos régi sztori és emlék előkerül – és nemcsak a legkellemesebbek. Nagyon fontos, hogy ilyenkor tartsuk a távolságot a régen megtörtént eseményektől, és mielőtt újra egymásnak esnénk egy múltbéli dolog miatt, tegyük fel a kérdést: érdemes-e vitatkozni olyan dolgok miatt, amelyeknek szinte semmi jelentősége. Mielőtt visszavág, menjen ki a friss levegőre, vagy legalább a fürdőszobába, és szedje össze a gondolatait.

Forrás: Flickr/kaybee07

Ha iszik, bátor lesz

A legtöbben úgy gondoljuk, néhány pohár segít majd, hogy elviseljük a kevésbé népszerű vendégeket, és kibírjuk azt a néhány órát vagy napot, amit a társaságukban kell tölteni. Az alkohol eleinte valóban kellemesebbé teszi a hangulatot, de később azonban csak rontunk vele a helyzeten, Például úgy vélhetjük majd, itt az ideje, hogy elmondjuk a véleményünket a rokonoknak egy-egy korábbi eseményről, vagy arról, mit gondolunk a legújabb partnerükről, stb. Elég egy pohárral többet inni, és sokkal érzékenyebbek leszünk, és sokkal több rossz döntést hozunk.

Ne vegyen mindent támadásnak!

A karácsony a kellemetlen kérdések ideje is, a ritkán látott vendégek biztosan meg fogják kérdezni, sikerült-e másik állást, új partnert, stb. találni, mióta nem találkoztak. Ha rosszul is érintik ezek a kérdések, tartsa szem előtt, hogy nem a cikizés a céljuk, lehet, hogy szimplán kíváncsiak és érdekli őket az élete.

Ne várjon csodákat

Ha elhatározzuk, hogy az ünnep alkalmából nyitunk egy elhidegült rokon felé, ne éljük bele magunkat abba, hogy a békülésre ő is azonnal vevő lesz majd. Ha túlzott elvárásokat támasztunk, csalódás és rossz hangulat lesz a vége.

Ha pedig végképp nem bírja kezelni a helyzetet, szökjön el néhány órára, néha egy kiadós séta is segít abban, hogy kívülről lássa a helyzetet. Legyen ez a karácsony sokkal nyugodtabb, mint a tavalyi!