Vágólapra másolva!
Gyerekeknek opera? Miért ne, ha egy érdekes történetről van szó, amit kedves bábok játszanak el? Az csak jópofa, ha dalra fakadnak! A Kolibri Színház nemrégen bemutatott, Joseph Haydn vígoperájára írt Aki hűtlen, pórul jár című zenés bábelőadását november 30-án nézhetjük meg utoljára az évben.
Vágólapra másolva!

A Kolibri Színház az egyéves karonülőktől kezdve a kamaszokig minden korosztálynak kínál előadást. A klasszikus mesék bemutatásán kívül új itrányokba is tapogatóznak: Mozart Szöktetés a szerájból című operájának bábváltozata már hat éve megy sikerrel a színházban. Ennek készült most el a folytatása: Joseph Haydn egyik vígoperáját formálták gyermekelőadássá Aki hűtlen, pórul jár címmel. Az Esterházyaknál dolgozó zeneszerző több tucat operát komponált Eszterházán (ma Fertőd), belőlük igen sokat eleve a herceg marionett színházának írt. A Kolibri előadásában is marionett bábok szerepelnek, de Novák János rendező elhelyezett az előadásban egy jókora csavart. A bábok és az őket mozgató feketeruhás bábszínészek mellett korabeli jelmezeket viselő operaénekesek is jönnek-mennek miniatűr alteregójuk mellett a színpadon. A kis bábok hadonásznak, a bábszínészek beszélnek, az énekesek énekelnek. Zavarosan hangzik, de megkönnyíti az azonosítást például az, hogy egyformán vannak felöltözve az énekesek, mint a bábok, és a karakterül is hasonlít. A történet szerelmi civódások, szülők kitervelte házasság, ármány és tréfa köré épül, ahogy az egy vérbeli vígoperához illik. Mindekinek ajánljuk az előadást a decemberben szinte már kötelező Diótörő megtekintése helyett.