Kállai Gábor válaszol a fel nem tett kérdésekre

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Miért nem lehet minden iskolában tanítani a sakkozást? Ön szerint hosszú távon milyen következményei lennének mindennek? (Michelle_37)
A sakkozás nagyon fontos, hasznos tevékenység, mégis hiba lenne a világ más hasznos tanulnivalóival és tennivalóival szemben, a jelentőségén felül értékelni. Ami kötelező, azt általában egyébként sem szeretik a gyerekek. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a sakkozást nem kötelező, hanem fakultatív tantárgyként érdemes felajánlani a pedagógusok és a gyerekek számára. Másrészről messzemenően hasznos lenne, ha a sakkozás az általános iskola tanévei során tantárgyrészként bekerülhetne a matematikaoktatásba, ahogy erre például Kanadában is lehetőség nyílt. Ha ez megvalósulna, a gyerekek minden bizonnyal jobban szeretnék a matematikát.

Igaz-e a sakkozókra Goethe cinikus, de bölcs megjegyzése: A tehetség - szorgalom? (HerrFlick_38)
Részben igaz, de nem teljesen! A sakktörténelem és a jelen legnagyobb, legcsillogóbb játékosai kivétel nélkül egyszerre szorgalmasak és tehetségesek. Azaz a szorgalmon túlmenően számos olyan további tulajdonsággal is rendelkeznek, mint például a kreativitás, a képesség a tudás minél több fajtájának integrálására, kiváló memória, illetve nagyon erős, a folyamatos küzdelemhez szükséges pszichikum és masszív fizikum. A legnagyobbak többnyire nemcsak a megfelelő adottságokat mondhatják magukénak, hanem szerencsések is. Hisz ahogy egy sikeres férfi mögött általában egy nő áll, úgy egy tehetséges ember sikerei gyakran egy mesternek köszönhetőek. Egy mesternek, aki megtanítja arra, hogyan éljen a tehetségével. A befutott nagy tehetségek jellemzően azért is szerencsések, mert időben találkoztak a mesterükkel.

Mi a véleménye arról, hogy a sakkban rendkívül tehetséges gyermekek magántanulóként végezzék az általános iskolát? (vancilla_52)
Rendkívüli kockázattal járó döntés a gyerekünket kivenni az iskolából. (Különösképpen, ha véletlenül még szeret is ott lenni.) Ezért csak akkor javaslom, ha a gyerekünk rendkívül tehetséges és a sakkjáték iránt rendkívül elkötelezett. Ebben az esetben viszont aligha van más választásunk.