Kislexikon

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

csaturanga
A sakkjáték közvetlen elődje. A modern sakkhoz képest egyszerű volt. Ugyanakkora táblán játszották, hasonló figurákkal, de a bábok menetmódja néhány szabályban eltért és kevesebb mozgásteret adott.


Kínából elterjedt négyezer éves játék, melyet 19x19-es négyzethálós táblán játszanak. A játékosok a saját köveiket váltva helyezik a táblára. A játékosok célja az, hogy a táblán minél nagyobb területet vonjanak az ellenőrzésük alá.

levelezési játszma
A sakkozásnak az a válfaja, melyben a földrajzilag egymástól távol levő játékosok a lépéseiket egymásnak postai úton vagy villámpostán keresztül juttatják el. A levelezési sakkozásban egy lépésre általában 3 nap gondolkodási idő áll rendelkezésre.

matt
A sakkjáték célja az ellenfél mattolása. Ha a játékos nem tudja a király támadását elhárítani, mattot kapott, és a játszmának azonnal vége a mattot adó játékos győzelmével.

patt
A játszma döntetlen, ha a soron következő játékos nem tud szabályos lépést tenni, de a királya nem áll sakkban. Ezt nevezzük pattnak. A játszmának ebben az esetben is azonnal vége, döntetlen eredménnyel.

remi
Döntetlen. A játszma végeztével egyik játékos sem nyer, ilyen esetben a versenyeken mind a két játékos fél-fél pontot kap.

sakk
Akkor mondjuk, hogy a király sakkban van, ha egy vagy két ellenséges báb által támadva van, még akkor is, ha ezek a bábok nem tudnak lépni. Saját bábunkkal tilos olyan lépést tenni, mely a saját királyunkat sakkba helyezi vagy sakkban hagyja.