John Lukacs

Vágólapra másolva!
Állam, nemzet, nép
Vágólapra másolva!

II. Az állam elsőbbségének és függetlenségének kérdései

Egy személyes tapasztalattal kezdem. Amikor 26 esztendővel Magyarországról való elmenekülésem után 1972-ben szülőhazámba látogattam, visszatértem után Amerikában élő magyar emigráns barátaim megdöbbentek, mert amit otthon láttam és éreztem, az magyar szempontból bizonyos optimizmust is ébresztett bennem. Nekik mondtam azt, hogy független magyar állam nem létezik, de a nemzet lélegzik, a nép él. A magyar nép és a magyar élet oroszosítása egyáltalán nem történt és nem is történhet meg. A kommunista rendszer sem tudta teljesen bilincsbe verni a magyar életet. Az orosz uralom visszavonulóban van, a kommunizmus zsarnoki építménye világnézetének, belső hitének petyhüdtsége miatt repedezik. Össze fog dőlni, meg fog szűnni, sőt nem is olyan sokára. Sem magyar, sem amerikai barátaim nem akartak vagy nem tudták ezt akkor megérteni.

De ne magamról essen szó. A magyar nép létének, életének, gondolkozásának a megszállóktól való függetlensége a 70-es és 80-as években láthatóbbá vált. Sőt az 1980-as években már - több mint 40 év óta először - a magyar állam egyedüliségének, sajátos önállóságának jelei is itt-ott mutatkozni kezdtek. Mégis nagyjából helyes az a megállapítás, hogy 1526-tól 1918-ig és aztán 1944-től 1989-ig független magyar állam nem létezett. De mielőtt a magyar államiság kérdéseire térek, hadd illusztráljam a közelmúlt egy kis példájával, hogy vajon az állami függetlenség mindig elsőrangú kérdés-e vagy sem.

2.ábra/A szovjet befolyási övezet az ötvenes évek közepétől /luk_15
A szomszéd Románia 1958 óta kezdte bizonyítani Moszkvától való függetlenségét; elérte azt, hogy az orosz katonaság eltávozott Romániából; sőt a 60-as években román kormányok bizalmasan hunyorogva azt sugalmazták Washingtonnak, hogy egy nagyhatalmi háborús összecsapás esetén Bukarest nem lesz összhangban Moszkvával. Ugyanakkor a romániai nép és népek életét ez egyáltalán nem változtatta meg: a kommunista cégér alatti zsarnokság bilincsei nem engedtek, sőt egészen 1989-ig egyre keservesebbé váltak.

Hogy 1526 és 1918 között független magyar állam nem létezett, ez általános igazság, de nem a teljes valóság. Mert kihagyandó ebből itt-ott Erdély, illetve itt-ott 1848-49 egyes hónapjai. De hát többről is van szó, mint ezekről. Arról, hogy a teljesen független állam, pláne kisállam, illúzió, nem létezhet, de nem is létezett soha - épp olyan illúzió, mint a klasszikus liberalizmus által feltett individualizmus, azaz az ember egyéni függetlenségének kategorikus teljessége. Hadd fogalmazzam meg ezt másképpen, egyszerűbben, talán durvábban: mindennek ára van. Finnország 1945 után meg tudta őrizni szellemi, népi, mindennapi egészségét és függetlenségét ugyanakkor, amikor külpolitikai és itt-ott belpolitikai síkon is hatalmas és győztes szomszédjaihoz kellett igazodnia.

Önállóság? Függetlenség? animáció/Európa és Trianon/luk_14
Legyünk őszinték! Mi volt az ára az 1918-ban bekövetkezett magyar "függetlenségnek", az Ausztriához kötődő közjogi függőségünk megszűnésének - amit magyar politikusok és a magyar közhangulat nagy része már régen és hangosan követelt? A kettős monarchia megszűnte kérlelhetetlenül Nagy-Magyarország megszűnése volt. A független magyar állam keletkezésének Trianon lett az ára.