Elrajtolt az szja-mentes jövedelmet biztosító nyári diákmunka program

pénztáros diákmunka
A legfontosabb, hogy olyat dolgozz, amit élvezel!
Vágólapra másolva!
A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönöz a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatására. A fiatalok már regisztrálhatnak az idei kiírásra, a 25 év alattiak idéntől szja-mentes munkavégzésük után járó keresetükből még több pénzt tarthatnak meg, költhetnek saját céljaikra. A kormány a programban eddig több mint 242 ezer tanulót, hallgatót támogatott összesen közel 24 milliárd forinttal.
Vágólapra másolva!

A programba 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek.

A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le.

A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért.

A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.

A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 195 ezer forint vehető figyelembe. Szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében ez a limit 150 ezer forint.

A napi 6 óránál rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken. A diákok nettó munkabére tehát az szja-mentességet figyelembe véve havonta akár 122-159 ezer forint is lehet.

A kétmilliárd forintos keretösszegű program 2022. június 15-ével elindult, a diákok mától regisztrálhatnak a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál.

A támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2022. július 1-ével állhatnak munkába.

Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért, technológiáért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: „A munkaalapú gazdaság kiépítésében elért eredmények a pályakezdők foglalkoztatási helyzetének nagymértékű javulásában is tetten érhetők.

Fotó / 123RF

A fiatalok 2010-ben még 30 százalékos munkanélküliségi rátáját a harmadára, jóval az uniós átlag alá szorítottuk vissza. A kormány a vakációs munkavégzés mellett tartós elhelyezkedésüket is kiemelten támogatja.

A Vállalkozások munkaerő támogatása segítségével munkába állt minden tíz álláskeresőből négyen 25 év alattiak.

E korosztályból több mint 18 ezren jutottak kenyérkeresethez a program közel 11 milliárd forintos támogatásával.

A fiatal szakképzettek munkatapasztalat szerzését szorgalmazó külön keretből pedig mostanáig közel háromezer fő után igényeltek összesen 2,8 milliárd forintot."