Vannak az emberi társadalmaknak természeti rendezőelvei? (1. rész)

Izgalmas intellektuális paradigma és kétség kívül eredeti meglátások jellemzik Dr. Tóth Máté: Fordulat – egy progresszív kezdet mítosza (2021, Boreas, Pátria Nyomda) címmel frissen megjelent könyvét. A Fordulat egy mély, mégis olvasmányos létszemléleti-világnézeti könyv, ami a jogtól, energetikától, államtudománytól, klímakérdéstől a közgazdaságon át a történelemig, jövőkutatásig, vallástörténetig és a filozófiáig terjedően fejt ki saját, egységes paradigmát. A szerzőt, aki a Rátky és Társai Ügyvédi Iroda szakértője nem kell bemutatni, többször készítettünk már interjút vele az Origón. 

A jogász, egyetemi oktató arra a kérdésre keresi a választ: most, amikor a civilizációs felépítmények ledőlni látszanak, vannak-e időtálló alapjaink. Vagyis mik a létezésünk, társadalmaink, történelmünk természeti, őseredeti (primordiális) értékei. A szerzővel beszélgettünk.

– Mi a könyv kiindulópontja, apropója?

Korunk jellemző és így vagy úgy mindannyiunkat foglalkoztató témái, mint a klímaváltozás, a világjárvány, a bevándorlás, valamint a digitalizáció, a tudományos és technológiai forradalom, tehát az archaikus és a futurikus egyaránt egészen új típusú kihívások elé állítanak minket. A kényszerű apropó az a belátás, hogy ezek a rég meghaladott keretek, toposzok által többé már látványosan nem válaszolhatók meg. Átalakulóban vannak a képzeteink; a nemzet, állam, jog, társadalom alapvető intézményei pedig támadás alatt állnak.

Ezeknek a következményei persze kikerülhetetlenül jogi-normatívak is. Így például: mi a jog feladata, helyes fókusza a károsanyag-kibocsátás és szennyezők kényszerítése kapcsán? Miért értékelődik fel az állam és szabályozás a világjárvány idején, meddig mehet el az egyéni szabadságjogok korlátozásában?

Van-e még honos és idegen? Miért intő jel az antifák által 2020-ban kikiáltott seattle-i jog- és államellenes „autonóm zóna" a számunkra, de még azok számára is, akik egy 8000 km-re meghalt drogos bűnöző miatt Magyarországon is utcára vonultak, de Trianon századik évfordulója vagy a Deák téri, budapesti késelés áldozatai nem csaltak utcára?

E kérdéseken túl korunk kórtüneteit jelentő aktualitásokon keresztül, pont mint amilyen a klímakérdés, a járvány, a BLM vagy épp az agresszív politikai LMBTQ, fel lehet venni egy látleletet is. Pontosan ez a látlelet könyv kiindulópontja. Ez pedig egy fokozott túlérzékenységet és főként elemi fókusztévesztést mutat, mint a rosszul megválasztott lencse. Itt a távoli, az egzotikus értékesebb, mint a közeli, az idegen mint a honos. A kivétel, az eltérő fontosabb, mint a főszabály, sőt, az érdemtelen is kezd fontosabbá válni, mint az érdemes.

- Mit jelent ez a fókusztévesztés?

Akinek nem értékesebb a saját mint az idegen, a közeli mint a távoli, az egyszerűen a természetit, a természet léptékét tagadja. Az e természeti léptéket elvétő fókusztévesztés azt a mélységes zavart mutatja, ami a világnézet és egyúttal a jog válságát is előidézi. Így például ma már azt is újra el kell magyarázni, hogy az országok közti határ sem valami anakronisztikus csacskaság, pedig a vírus terjedésének egyetlen valós akadálya épp a határok, a falak, a kint és bent elhatárolása; a kondicionálatlan nyíltságnak és a személyes kontaktoknak a lecsökkentése az idegenekkel.

dr. Tóth Máté, a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda szakértője Forrás: Rátky és Társa Ügyvédi Iroda

A természet léptéke kifejezés azért is hangsúlyos, mert a klímaváltozás vagy más igen fontos zöld témák megszólítottjai, vagyis a természetre hivatkozók általában maguk sem veszik tudomásul, mi a valódi természet. Márpedig a természet szerint a létezésben a közeli és a távoli világos, szigorú hierarchiája tematizálja az élők viszonyait, és ez egy elemi, természeti rendet eredményez.

Ez a természet belső kódja: a közeli/távoli megkülönböztetése, a saját/idegen, a rokonság foka, végső soron a barát/ellenség nagyon is fontos, elemi különbségtételei szerint történik mindenhol a természetben, és ez a rend. Nem hiszem, hogy a mi közösségeink identitásainak (külső lehatárolásainak) és belső tagozódásainak más lenne az eredője, mint ez a természeti jelenség. A természetben persze az eltérő fajok közt is hierarchia van: úgy hívjuk, tápláléklánc; ahogy azonban az egyes fajokhoz tartozó családokon, almokon, csordákon, rajokon, bolyokon belül is: leszármazás, rátermettség, érdem.

Ahogy még a baromfiudvaron is rangsor, nem pedig egyenlőség vagy individualizmus van a baromfik között, úgy hatványozottan igaz ez az erdőben, a természetben. Még az idilli madárcsicsergés is valójában a dominancia és a szuverenitás, a közeli-távoli világos, szigorú hierarchiájának a kihívó éneke, mely egyszerre terület- és fajkijelölő. Persze ettől még idilli: csak a természet idillje egészen máshogy néz ki, mint amit mi akarunk belelátni.