Télen fokozott gondosság várható el a járművezetőktől

2021.01.14. Budapest, Hó, havazás, havazás az Örs vezér téren, időjárás, tél
Vágólapra másolva!
Komolyabb szankciókkal és következményekkel kell számolnunk, ha az autónkon maradt hó vagy jég balesetet eredményez. A jármű tetején maradt jég másik járműre sodródása még az időjárási viszonyoknak megfelelő sebesség mellett is komoly károkat okozhat. Noha a felelősség bizonyítása ilyen esetekben nem a legegyszerűbb folyamat, a sérült járműben tartózkodó utas tanúvallomásával és a másik gépkocsi rendszámának ismeretében már van merre elindulnia a károsultnak – figyelmeztetett a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

A Kresz. szabályai előírják, hogy a forgalomba indulás előtt a gépjármű bizonyos részeit, jelzéseit meg kell vizsgálnia a sofőrnek – mutatott rá dr. Heinrich Renáta.

Tételesen nem sorolja ugyan ide például a hó és a jég letakarítását az autóról, sem a szélvédő jégtelenítését. Ugyanakkor ezekre érdemes kiemelt figyelmet fordítani.

Nyilvánvaló, hogy ezt elsődlegesen a biztonságos közlekedés, tehát ön- és közérdek indokolja, ugyanakkor jogszabályi háttér is alátámasztja: a Kresz. értelmében ugyanis kizárólag úgy lehetséges a közúti forgalomban részt venni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.

Sajnos, a fenti problémák gyakran vezetnek balesetekhez, így alkalmasak a közlekedés zavarására, akadályozására, illetve mások veszélyeztetésére is.

Rutin közúti ellenőrzés során (tehát amennyiben balesetet nem is eredményezett akár az autón maradt hó, akár az el nem távolított jégréteg), a rendőr alkalmazhat szabálysértési szankcióként bírságot. Hiszen a közúti közlekedési szabályainak megsértését észleli. A büntetés mértékét a konkrét körülmények mindig nagyban befolyásolják, de a minimális tétel ötezer forint.

Komolyabb szankciókkal és következményekkel kell számolnunk, ha az autónkon maradt hó vagy jég balesetet eredményez. A jármű tetején maradt jég másik járműre sodródása még az időjárási viszonyoknak megfelelő sebesség mellett is komoly károkat okozhat.

Noha a felelősség bizonyítása ilyen esetekben nem a legegyszerűbb folyamat, a sérült járműben tartózkodó utas tanúvallomásával és a másik gépkocsi rendszámának ismeretében már van merre elindulnia a károsultnak.

Fotó: Medgyesi Milán - Origo

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy amennyiben például nem megfelelően letakarított ablakok, visszapillantó tükrök akár csak részben közrehatnak abban, hogy balesetet okozunk (márpedig ez az esetek nagy részében megállapítható), a kárt biztosítónk ugyan megtéríti a károsultnak, zsebünk azonban így is kárát látja az eseményeknek.

A bonus-malus osztály besorolásának megváltozásával járó megemelkedő biztosítási díj mellett a biztosítók ugyanis károkozói pótdíjat is kiszabhatnak – hangsúlyozta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.