A parlagfű irtásáról a földhasználó köteles gondoskodni

parlagfű
A parlagfű Észak-Amerikából származó inváziós faj
Vágólapra másolva!
Földhasználónak a törvény értelmező rendelkezési szerint az minősül, aki földdel rendelkezik, illetve azt használja, vagy a föld hasznosítására kötelezett, vagy olyan dologgal (eszközzel, berendezéssel, tárggyal) rendelkezik, illetve azt használja, amelyben növény fenntartható – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Egyes becslések szerint körülbelül kétmillió allergiás ember él Magyarországon, bár számuk nehezen határozható meg, hiszen sokan közülük nem kerülnek be az egészségügyi ellátórendszerbe – fejtette ki dr. Bálint Boglárka.

Az bizonyos, hogy Magyarországon is rendkívül sokan szenvednek a parlagfű-allergiától. Éppen ezért már régóta létezik jogi szabályozás, amely előírja, hogy a parlagfű elleni védekezés nem csak az állam, az önkormányzatok, hanem a magánszemélyek feladata is.

A vonatkozó jogi szabályozás értelmében a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni. És ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

2018 decemberének végéig még ez a szabály akként rendelkezett, hogy a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

Az elmúlt években tovább szigorodott a parlagfűirtásra vonatkozó jogszabályi környezet. Ugyanis mostani jogszabályaink értelmében már a tavaszi időszak sem „türelmi időszak" a földhasználók számára.

A jelenleg hatályos rendelkezések értelmében tehát a parlagfűirtást az előtt meg kell kezdeni, hogy annak virágbimbói kialakulnának és ezt az állapotot fenn is kell tartani.

A parlagfű irtásáról tehát a földhasználó köteles gondoskodni.

Földhasználónak a törvény értelmező rendelkezési szerint az minősül, aki földdel rendelkezik, illetve azt használja, vagy a föld hasznosítására kötelezett, vagy olyan dologgal (eszközzel, berendezéssel, tárggyal) rendelkezik, illetve azt használja, amelyben növény fenntartható.

Extrém példával élve ezen meghatározás alapján még az is földhasználónak minősül, aki lakótelepi lakásának erkélyén, balkonládákban tart muskátlit vagy termeszt fűszernövényeket.

Forrás: MTI/Rosta Tibor

Amennyiben a földhasználó nem tesz eleget parlagfűirtási kötelezettségének, úgy hatóságként külterületi ingatlanok esetén a fővárosi és megyei kormányhivatal. Belterületi ingatlanok esetében a jegyző jogosult eljárni és úgynevezett közérdekű védekezést rendelhet el.

Ennek keretein belül a földhasználót az irtás elvégzésére kötelezheti, illetve az irtást a földhasználó költségére elvégeztetheti.

A fentieken túlmenően a hatóság jogosult növényvédelmi bírságot is kiszabni a földhasználóval szemben. Ennek összege legalább 15 ezer forint, legfeljebb 5 millió forint lehet az érintett terület mértétől és szennyezettségétől függően.

Nem csak a bírság elkerülése érdekében, hanem allergiás barátaink, szomszédjaink életkörülményeinek javítása miatt is érdemes a parlagfűirtásáról megfelelő időben gondoskodnunk.

Ugyanis ezzel nagymértékben megkönnyíthetjük átvészelni számukra a nyári időszak viszontagságait – hangsúlyozta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

https://das.hu/