Mikor felelnek a szállodák a minket ért kárért?

szállodai szobabelső
Vágólapra másolva!
A legfelhőtlenebb nyaralást is beárnyékolja, ha a vakáció közben értéktárgyainkat, netán gépjárművünket arra nem jogosult személyek eltulajdonítják. A rendőrségen tett feljelentésen kívül sok esetben felmerülhet, hogy a szálloda vajon felelősségre vonható-e a minket ért kárért? A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a témakört.
Vágólapra másolva!

A jelenleg hatályos Polgári törvénykönyvünk határozza meg a szállodák felelősségének szabályait – fejtette ki dr. Bálint Boglárka.

Ezen rendelkezések értelmében a szálloda felelőssége csak azokban a dolgokban bekövetkezett károkért áll fenn, amelyeket a vendég a szobájában vagy, a szállodában kijelölt, illetve általában erre rendelt helyen helyezett el. E törvényi rendelkezést pontosította a bírói gyakorlat is, így például a szálloda zárt parkolójában leparkolt autóban bekövetkezett kárért is felelősségre vonható a szálloda.

A zárt parkolók megfelelő őrzése, akár kamerákkal történő felszerelése a szállodák érdekkörébe tartozó kérdés. Tehát azért nem mentesülhet a felelősség alól a szálláshely, mert önmaga nem tett eleget a biztonságos őrzés feltételeinek.

További szabály, hogy a szálloda felelős azokban a tárgyakban bekövetkezett károkért is, amelyeket a vendég a szálloda olyan alkalmazottjának adott át, akit dolgai átvételére jogosultnak tarthatott.

Amikor nem korlátlan a szállodák felelőssége

A szállodák felelőssége ugyanakkor nem korlátlan, a kártérítés mértéke legfeljebb a napi szobaár összegének ötvenszerese lehet.

Ugyan inkább üzleti utak során, de előfordulhat, hogy utazásunk során kénytelenek vagyunk különösen nagy értékű vagyontárgyakat magunkkal vinni. Ebben az esetben mindenképpen egyeztessünk a szállodával, hogy az adott értéktárgy őrzését vállalják-e. Amennyiben igen, akkor ezen vagyontárgyért a szálloda a fenti szabályok szerint felel, ám felelősségének mértéke korlátlan.

Értékpapírokért, készpénzért és egyéb értéktárgyakért a szálloda felelőssége akkor áll fenn, ha a dolgot megőrzésre átvette, vagy a megőrzésre átvételt megtagadta.

A szállodának és a vendégnek közös érdeke, hogy az ilyen vagyontárgyak ne maradjanak a szobákban, hanem azokat értékmegőrzőben helyezzék el.

Az ilyen nagy értékű, a lopásnak fokozottan kitett vagyontárgyak kezelésével kapcsolatban a vendégtől fokozott gondosság várható el, vagyis az, hogy az ilyen értéktárgyakat az értékmegőrzőben helyezze el. A szállodától pedig elvárható, hogy készen álljon az ilyen vagyok tárgyak megőrzésére.

Amikor a szálloda felelőssége korlátlan

Ha a szálloda ezen értéktárgyakat megőrzésre átvette vagy a megőrzésre átvételt megtagadta, akkor a dolgok elvesztéséért, elpusztulásáért, megrongálódásáért felelősséggel tartozik.

Ebben az esetben felelőssége korlátlan. Ha azonban a vendég meg sem kísérelte e vagyontárgyakat megőrzésre átadni, a szálloda mentesül mindennemű felelősség alól.

Fürdők, kávéházak, éttermek, színházak

A szállodákra irányadó, fent részletezett rendelkezések főszabály szerint irányadóak a fürdők, kávéházak, éttermek, színházak és a nyilvánosság számára nyitva álló hasonló intézmények, továbbá a ruhatár felelősségére is. A fenti felelősségi szabályok azonban két eltéréssel alkalmazhatók ezen intézmények esetében.

Ezen intézmények felelőssége csak az olyan dolgokra terjed ki, amelyeket a vendégek, látogatók rendszerint magukkal visznek hasonló helyiségek meglátogatásakor. Az eltérés indoka, hogy a vagyontárgyak őrzése nem kapcsolódik szorosan ezen intézmények főtevékenységéhez, azt ingyenesen vagy csekély ellenszolgáltatásért vállalják.

Mindezek miatt nem indokolt és nem is lenne méltányos, hogy olyan vagyontárgyakban keletkezett károkért is feleljenek, amelyekre nem is számíthattak. Ezen nyilvánosság számára nyitva álló intézmények egyértelműen nem felelnek az oda bevitt ékszerekért, vagy nagyobb mennyiségű készpénzért azok eltűnése esetén sem.

Forrás: Shutterstock

A második eltérés értelmében, ha a látogató számára megfelelő hely áll rendelkezésre értéktárgyai elhelyezése és megőrzése céljára, az intézmény az itt elhelyezett dolgokban keletkezett kárért felel. Az eltérés indoka, hogy ebben az esetben a bekövetkezett kárhoz a látogató hozzájárult azzal, hogy nem kellően körültekintően helyezte el vagyontárgyát.

Ebben az esetben tehát a látogatónak lett volna lehetősége biztonságosan elzárni, elhelyeznie értéktárgyait, ám ennek – valamilyen okból – nem tett eleget.

A bírói gyakorlat egy múltbéli esetben rögíztette, hogy mentesül a fürdő üzemeltetője, ha értékmegőrzőt tart fenn, amely biztosítja a vendégek értékeinek okozott biztonsági őrizetét, ám a vendég az autó slusszkulcsát nem az értékmegőrzőbe helyezi el, hanem az öltözőszekrényben hagyja.

Összefoglalva a fentieket javasolt, hogy szállodák, fürdők, színházak és egyéb intézmények látogatása során csak a feltétlenül szükséges értéktárgyainkat vigyük magukkal.

Ezen túlmenően érdemes használni az intézmények által felkínált széfek, értékmegőrzők használatát annak érdekében, hogy vagyontárgyaink minél biztonságosabban kerüljenek elhelyezésre – hangsúlyozta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

https://das.hu/