A NAV fokozottabban figyel az egészségügyi járulék megfizetésére

Szabó Zsuzsanna; Farkas Szilvia ápolónő beteg Foglalkozás SZEMÉLY
Illusztáció
Vágólapra másolva!
Az új jogszabályok értelmében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fokozottabb figyelmet fordít az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetésére kötelezett személyekre. Amennyiben értesül arról, hogy egy adott személy biztosítotti státusza és/vagy egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága megszűnik, tájékoztatást küld az érintettnek a fizetési kötelezettséggel kapcsolatban – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. Heinrich Renáta kifejtette: a bejelentett, stabil foglalkoztatási jogviszony – legyen az bármilyen szférában vagy formában – elsődlegesen napi megélhetésünket biztosítja.

Emellett kulcsa annak is, hogy bizonyos élethelyzetekben számíthassunk a társadalombiztosítás ellátásaira, szolgáltatásaira – például, ha megbetegszünk vagy balesetet szenvedünk. Az egészségügyi szolgáltatási járulék szabályai 2020. július 1. napjától az alábbiak szerint alakulnak.

Az egészségügyi járulék lényege

Az egészségügyi járulék megfizetése teremt alapot arra, hogy az állampolgárok bizonyos orvosi szolgáltatásokat térítésmentesen igénybe vehessenek. Amennyiben munkavállalók vagyunk, a járulékokat a munkáltatónk levonja.

De egyéb jogviszonyok vagy juttatások is feljogosítanak egészségügyi szolgáltatás igénybevételére. Ilyen például a csecsemőgondozási díj folyósítása, a megváltozott munkaképesség bizonyos mértéke vagy éppen a szociális rászorultság.

Arra is lehetőség van, hogy egyéb jogviszony hiányában az állampolgárok maguk fizessék be ezt a járulékot, amelynek fix összege havi 7.710 forint.

Mi változott 2020. július 1. napjától kezdve?

A társadalombiztosítás rendszere az újraelosztás elvén nyugszik. Hiszen abból, amit egy adott állampolgár befizet, nem pusztán ő kaphat vissza, hanem mások – adott esetben a nála kevésbé szerencsések – is.

Éppen ezért fontos, hogy az ezzel kapcsolatos visszaéléseknek lehetőség szerint gátat szabjon a jogalkotás és a jogalkalmazás.

Az új jogszabályok értelmében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fokozottabb figyelmet fordít az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetésére kötelezett személyekre.

Amennyiben értesül arról, hogy egy adott személy biztosítotti státusza és/vagy egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága megszűnik, tájékoztatást küld az érintettnek a fizetési kötelezettséggel kapcsolatban.

Amennyiben a járuléktartozás meghaladja az egészségügyi szolgáltatási járulék összegének háromszorosát, a TAJ-kártya – mely az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele során kötelezően bemutatandó – érvénytelen lesz.

Forrás: MTI/Varga György

És a továbbiakban a térítésmentes orvosi szolgáltatások nem vehetők igénybe. Természetesen, amennyiben a szolgáltatás igénybevételét megelőzően visszamenőleges befizetés történik (amit ugyancsak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tart nyilván), az egészségügyi ellátás igénybevehető lesz – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

További szabályok

Az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség további feltétele, hogy a járulékfizetésre kötelezett a bejelentkezést megelőzően, legalább egy év megszakítás nélküli, a lakcímnyilvántartás szerinti bejelentett lakóhellyel (tartózkodási engedéllyel rendelkező hontalan esetén bejelentett szálláshellyel) rendelkezzen Magyarország területén.

Az egyéves időtartamba beleszámít az a legfeljebb kilencven napos időszak is, amely alatt a belföldi személy nem rendelkezett Magyarország területén bejelentett lakóhellyel.

https://das.hu/