Traffipax elhelyezésének szabályai: a rendőrség bárhol ellenőrizhet

traffipax
Vágólapra másolva!
A rendőrség szinte bárhol, bármikor ellenőrizheti, hogy a KRESZ szabályait betartjuk-e, így az esetek túlnyomó többségében szinte biztos, hogy nem kerülhető el a bírság megfizetése a szabálytalan elhelyezésre hivatkozással – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. Bálint Boglárka kifejtette: napjainkban is visszatérő kérdésként merül fel, hogy a rendőrség hol és hogyan jogosult ellenőrizni a KRESZ megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályait, azaz hol lehet traffipaxot kihelyezni, elhelyezni?

Ez a kérdéskör általában akkor merül fel, hogyha a szabálytalanságért kiszabja a rendőrség a bírságot, a járművezető ugyanakkor annak megfizetése alól mentesülni szeretne. Sajnos azonban rossz hírrel kell szolgálnunk azoknak, akik a sebességmérő műszer szabálytalan elhelyezésére kívánnak hivatkozni: szinte kizárt, hogy ez az érv sikerre vezetne.

Tényként kell megállapítanunk, hogy jelenleg meglehetősen kevés jogszabály foglalkozik a kérdéssel, sőt, inkább azt mondhatjuk, hogy nincs konkrét jogszabályi rendelkezés a traffipaxok elhelyezésére vonatkozóan.

Hatályos jogszabályaink közül a KRESZ az, amely elszórtan tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy a közúti forgalmat ellenőrző – így akár sebességet is mérő – járművel hol lehet megállni, azt hogyan lehet elhelyezni.

Ezen szabályok értelmében a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezést és azt a járművet, amelyben a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezés üzemel a közúton úgy kell elhelyezni, hogy a gyalogos és jármű forgalmat indokolatlan mértékben ne akadályozza.

Ezek a járművek a járműforgalom elől elzárt területen, továbbá a közútnak azon a részén is állhatnak, ahol a járművek megállása vagy várakozása tilos. További szabály, hogy ha az adott jármű a forgalmat ellenőrzi, akkor az autópálya és az autóút leállósávjában megállhat. A leállósávon álló, a forgalmat ellenőrző járművet úgy kell elhelyezni, hogy az kellő távolságból észlelhető legyen.

Mit is jelentenek ránk nézve e fenti szabályok? Ha a fenti rendelkezéseket figyelmesen elolvassuk, úgy azt a következtetést vonhatjuk le, hogy semmi nem tiltja azt, hogy a traffipaxot a rendőrök magánúton, magánterületen helyezzék el, hiszen a szabályok csak azt rögzítik, hogy közúton miként kell azt elhelyezni.

Szintén fontos következtetés, hogy csak az autópályák, autóutak leállósávja esetében kell úgy elhelyezni a forgalmat ellenőrző járművet, hogy az észlelhető legyen, más helyen történő méréskor nincs ilyen kötelezettsége a rendőrségnek.

Forrás: Police.hu

Jelenleg tehát nincs például olyan jogszabályi kötelezettsége a rendőrségnek, hogy a traffipaxot mindenhol jól látható, észlelhető helyen kell elhelyeznie, vagy olyan, hogy csak rendőrautóból végezhet sebességmérést.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a sebességhatárok betartása nem csak a bírság elkerülését, hanem saját magunk és mások testi épségének és életének megóvását is szolgálja.

Vagyis a rendőrség szinte bárhol, bármikor ellenőrizheti, hogy a KRESZ szabályait betartjuk-e, így az esetek túlnyomó többségében szinte biztos, hogy nem kerülhető el a bírság megfizetése a szabálytalan elhelyezésre hivatkozással – hangsúlyozta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

https://das.hu/