Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
- A klímaváltozás tehát elsősorban tudományos, természettudományos kérdés. Mennyiben az emberi ráhatás függvénye?
Az éghajlati rendszer az emberi hatás nélkül is nagyon bonyolult és nem lineáris. Maga az éghajlatváltozás, a klíma nagymértékben a Föld változó Nap körüli pályájának, a Föld forgástengelyének gyakran módosuló dőlésszögének és a napfoltok periodikus tevékenységének – természettudományos jelenségeknek – a függvénye. A napfolttevékenység periodicitása máig nem teljesen feltárt, miközben a Nap állandó, 11 éves (emelkedő) ciklusokat mutat.
Bár ezekhez képest jelentőségében szinte „eltörpülnek" az óceáni vízkörzések és a többhónapos-kétéves hideg-melegáramlatok, ám ezek is alapvetően embertől független és az emberhez képest hatalmas tényezők. Akárcsak a klímaszelepként működő tornádók az óceán felett, vagy épp a víz alatti és a víz feletti vulkánkitörések: ez utóbbiak többéves aeroszol ernyőt képeznek (SO2, korom, stb.), tartós lehűlést okozva a Föld klímájában. Ezekre nincs ráhatásunk, Greta Thunberg pedig nem fog beszélni erről.
Ahogy arról sem, hogy a földtörténeti felmelegedési-lehűlési periódusok nincsenek egyenes oksági kapcsolatban a légkör szén-dioxid tartalmával. Nem is kell földtörténeti időkig visszatekinteni: legutóbb az első ezredforduló körül tartós és lényeges átlaghőmérséklet-emelkedés következett be Európában, aminek köszönhetően magashegységi területeket is mezőgazdasági művelés alá foghattak.
Ehhez képest a XIV. században jelentős, majd félezer éves lehűlési periódus kezdődik. Ekkor nyaranta óriási esőzések, árvíz, ítéletidő rázza meg Európát, kegyetlen hideg telekkel párosulva; a Rajna vízszintje kora nyárra 8-9 méterre emelkedett, csak egyetlen évben 6 ezer ember fulladt a Dunába – télen pedig a Duna jegén koronázást lehetett tartani (lásd, a mi Hunyadi Mátyásunk). Ez a közel ötszáz éves minijégkorszak most ért véget; de elképzelhető, hogy a 900-1200 közti Európa meleg időjárását még így sem értük utol.
Persze, ettől még a klímaváltozás valóság: valós, de fajsúlyos természeti és természettudományos kérdés; ahogy valós a környezetre (légkörre, tengerekre, termőföldekre, édesvízre) gyakorolt káros, pusztító és szennyező emberi magatartás is. Ezek helyes értékelése azonban megint csak természettudományos kérdés, ahogy tudományos (tény)kérdés az is, hogy azokat ki okozza: az EU a világ szén-dioxid kibocsátásának 9,5 százalékáért felelős, Magyarország alig 0,14 százalékáért!
Ez a legkevésbé sem jelent szkepticizmust, csupán a tudományos (mérhető) hátteret. Nem tudjuk ugyan megmondani, mekkora az ember hatása az éghajlatváltozásban, ez azonban a legkevésbé sem lehet arra ürügy, hogy a káros hatásunkat ne minimalizáljuk, és ne tegyünk meg mindent a káros emberi hatás okozta folyamatok fékezésére, megállítására vagy visszafordítására.
Nem az a felelős klímavédelmi magatartás, hogy mint pár napja írta egy portál, hazai marhahús helyett együnk inkább mexikói avokádót, mert azzal teszünk jobbat a klímának: bár az avokádóültetvények miatt termőföldeket merítenek ki, majd olyan konténerhajókon szállítják Európába, amik többet szennyeznek, mint Európa összes dízelautója együtt. A tévedés nyilvánvaló – pontosan az a természettudományos szempont félretolása társadalmi sarlatánság céljából.
- Azt mondta, a klímaváltozás természeti, természettudományos kérdés, de természeti a jog és az állam is. Ez mit jelent?
Igen, a jog, a nemzetállamok, a szabályozás szüksége és ténye természeti. Ahogy az emberi történelem természeti, a legjelentősebb vívmányai, a jog és az állam is alapvetően természeti eredőjű jelenség. A természetes jogérzék, mint a jog és így valamennyi jogintézmény valódi és legfontosabb motorja – ideértve az államot is – maga az egyénbe kódolt természeti jelenség – és ez az igazi „természetjog".
Konrad Lorenz mondja, hogy a jogérzékként leírt struktúrák tipikusan veleszületett (örökletes) magatartásmódokat takarnak. Ezek látványos eleme például a közösségellenes magatartások feletti felháborodás és a szankcionálásuk iránti vágy az altruista ember ösztöneként. Nyilvánvaló módon evolúciósan, biológiai adottságként vagyunk szabály- és közösségalkotók: a világ minden táján, minden korban szabályokat, erkölcsöt, jogot, törvényeket alkottak az emberek és társadalmaik.
A komplex felépítmény, ami ebből a természetes jogérzékből mint természetes szabályozás-szankcionálási igényből kisarjad, hatalmi jelenség. Máig az állam a jog, a szuverenitás, a kényszer és kikényszeríthetőség letéteményese, még akkor is, ha ez sokszor láthatatlan, és a jogviszonyok alakítását az állam rábízza a piacra. Az államot, akárcsak valamely vegyületet, reakcióban mérhetjük meg igazán, ezért a jog, a hatalom és az emberi állam, mint primordiális hatalmi-jogi jelenség legfőbb és teljes spektrumú megnyilvánulása a rendkívüli jogrend.
Az a kérdés, ki dönt, ki a szuverén: ez pedig lássuk meg, hogy egy hús-vér hatalmi kérdés. A természetben minden „jog" a hatalom, a szankcionálhatóság képességének a függvénye, és minden jogintézmény mint ilyen, mélyen a valódi természetben, annak hierarchikus, hatalmi viszonyaiban gyökerezik.
Az állam is ilyen. Állam és jog nélkül most nem volna lehetséges az eldobható műanyagok betiltása, a naperőművi kapacitásnak a piaci növekedési ütemet felülíró növelése és a többi bejelentett intézkedés sem. A szépen megrajzolt, fiktív társadalmi elméletek hajlamosak elfelejteni, hogy a jog és az államiság épp végső soron az erőszakmonopólium, a szankcionálhatóság, az ez által lehetséges tematizálás (barát/ellenség, jogos/jogellenes, honos/idegen) függvénye, egy ilyen intenzitás kérdése. Hatalom-etnosz-mítosz: a jog és államiság természeti eredőjénél, természeti szükségszerűségénél beazonosítható természetes rendszer ez.
Ezek a természeti, eleve tagolt struktúrák, a közös leszármazás képzete (primordiális mítosza) által összekötött etnoszok és a hozzájuk kapcsolódó harcos-katonai egységek a törzsek organikusan intézményesült, elkülönült építményeként csontosodnak állammá a belátható történelem horizontján. Ott, ahol a mitikust felváltja a történeti, ahol a leszármazás (és a törzsszövetség) irányából a területiség irányába tolódik át a hangsúly.
Jog és állam ráadásul mint természeti jelenségek komplex rendszerek. A komplexitás exponenciálisan növekszik, ha összekapcsoljuk a valóság elemeit – szerződések, engedélyezés és perek – akárcsak az élet teszi. A jogrendszer tehát, bármi mást is szeretnénk hinni róla, olyan, mint az ökoszisztéma, és ugyanazok a komplex hálózatok körében leírható fizikai törvényszerűségek jellemzik, mint magát a természetet.
A jog hiába teljesen emberi tervezésű, mégis talán több közös vonást mutat akár egy sejttel vagy egy ökológiai rendszerrel, mint egy precízen megtervezett gépezettel. Mindez azért roppant horderejű megállapítás, mert a jog a leginkább művi, a leginkább ember alkotta jelenség, melyet ráadásul hajlamosak vagyunk tele aggatni spekulatív, morális tartalmakkal is. Ám ettől mégis a természeti törvények szabályai szerinti működést fog mutatni.
- Hogyan kapcsolódik össze ez a megállapítás a klímavédelemmel?
Ha egyszer a jog, a nemzetállam, a szabályozás szüksége természeti, ahogy természeti (természettudományos) kérdés a klímaváltozás, a környezetszennyezés súlyos hatásának értelmezése is, akkor miért gondolnánk, hogy a klímaváltozás miatt szükséges ellenlépések megtételének nem az állam, a jog és a közösség természetes szabályozó szükséglete a természetes fókusza?
A Nyugaton épp a klímakérdés kapcsán is látunk egy nagyfokú tehetetlenséget. Ez talán éppen egy természetellenes fókusztévesztésnek a következménye. Valamiért mást akarunk belelátni a természetbe, így a saját természetünkbe is, mint ami: olyan tartalmakat, melyek az emberi elme, de nem a természet szülöttjei.
Ezt a furcsa jelenséget a klímaváltozás nagyon is fontos problémájának egy csalárd árukapcsolása ma külön is kiélezi: természetvédelem és emberi jogok, klímakérdés és liberalizmus – amikor az ember és természet kapcsolatáról, az emberi természetről vagy a természeti alapkérdéseiről gondolkodunk, hajlamosak vagyunk ezeket az ember alkotta tartalmakat is rögtön hozzágondolni, vagy legalábbis elhinni, hogy összetartoznak.
Ez a fókusztévesztés a deterritorializáció vagy eloldódás jelenségéhez vezet, az állammal és a joggal szemben is. Amit a modern elidegenedés ma a leginkább oldoz, az nem más, mint az eredeti, természeti, primordiális hagyomány és természeti eredet még úgy-ahogy megmaradt keretrendszere. A nemzetek és államok, a család, a biológiai-evolúciós férfi és női modellek, a hierarchia, a kötelesség.
Ez a rombolás semmiben sem tér el attól, ahogy az esőerdőket égetik. A természetes-kívánatos állapot felszámolása az emberben és a környezetben nem egymással ellentétes, vagy egymással szembeállítható fogalmak. A klímavédelemmel vagy tágabban a környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedések iránti igényünk az erős, beavatkozó állam iránti igény: a kapcsolat a kettő közt természetes.
