Klímavédelmi akcióterv, cselekvés, magyar és nemzetközi jog (1. rész)

2020.02.25. 12:56

A miniszterelnök nyolc pontból álló klímavédelmi akciótervet jelentett be. Dr. Tóth Mátéval, a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda energetikai csoportját vezető ügyvéddel, az év energiajogászával beszélgettünk az akcióterv tartalmáról, klímaváltozásról, jogról és állami feladatokról. Az átfogó, minden lehetséges szempontra kiterjedő beszélgetést három részletben közöljük. Most az első részt olvashatja.

- A kormány klímavédelmi akcióterve konkrét állami cselekvési feladatokat jelöl ki. Hogy látja energiajogászként és klímaszakemberként ezeket az intézkedési irányokat?

A klímavédelmi akcióterv valóban feladatokat jelent, kézzelfogható feladatokat, nem pedig csupán homályos célokat vagy pláne érzelmi állásfoglalásokat, amiket Nyugat-Európában vagy a témát kisajátítani igyekvő nemzetközi szcénában megszokhattunk. Természetesen a figyelemfelhívó tüntetéseknek is meg van a maga létjogosultsága, ahogy a tudományé igazolni, hogy akár ezekkel szemben milyen mértékű a klímaváltozás és milyen mértékű az emberi hozzáadottérték; ám végül a konkrét intézkedések meghozatala az állam, az államok feladatai.

A klímavédelmi akciótervben megjelölt ilyen feladat az illegális hulladéklerakók felszámolása, ami nélkül az önkéntes szelektív szemétgyűjtésnek nem sok értelme van. Az állam és a jog kényszere szükséges ahhoz, hogy itt minőségi változás legyen elérhető.

A hulladékfeldolgozás, az ártalmatlanítás és az újrahasznosítás a jövő kulcsterületei nem csupán az iparban, de a felelős állami és céges tervezésben is – ehhez az első és legnagyobb lépés a rendszeren tátongó legnagyobb lyuk befoltozása, ami az illegális hulladéklerakás. Nemcsak a végterméknél, vagyis a szemétnél kell azonban megfogni egy termék útját, hanem a keletkezésénél is.

Ez a létjogosultsága az egyszer használatos műanyagok forgalmazására vonatkozó tervezett tiltásnak, lehetővé téve az üveg és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását is. Ez a forgalmazás tekintetében és ezen keresztül, indirekt módon egészen a gyártásig visszamenően gyakorolt állami-szabályozói (jogi) nyomás. Az energetikában másfél évtizede hangoztatjuk, hogy egy termék, egy erőmű, lényegében bármi életciklus-modellben értelmezendő: a megszületésétől, gyártásától az elbontásáig-lebomlásáig, mivel ez ad csak teljes képet és teljes cselekvési spektrumot, felmérhető hatásokkal.

Az intézkedés ezt az eddig csak szakmai körökben hangoztatott elvet emeli ki és helyezi jogi, normatív elvárássá, a termék, a szennyezés teljes életciklusára figyelve, ahogyan pontosan ezt látom az itt tevékenykedő multinacionális cégek általi környezetbarát technológiák alkalmazására vonatkozó elvárásnak is az értelmének. Ezek mind-mind ennek az életciklus fókuszú szemléletnek az alapvető elemei, ahogyan ennek van értelemszerűen egy külső oldala is: a kívülről, a folyóinkon keresztül hozzánk juttatott szennyezés.

- Ez a külső szennyezés elleni fellépés mennyiben eredményezhet konfliktust, mennyiben lehet túlterjeszkedés?

Azt gondolom, helye van a valódi szennyezők elleni fellépésnek, ha a szennyezés helye az országon kívül van, az eredmény azonban itt vagy itt is jelentkezik. Amennyiben ez konfliktussal jár, úgy ez az a konfliktus, amit fel kell vállalni: a habzó Rábától a tiszai cianid-szennyezésig láttuk, hogy sajnos mennyire realitás az ilyen határon átnyúló károsítás.

Forrás: AFP/Patrik Stollarz

Ha már a korábbi országon belüli folyóink forrásterületei és hosszabb szakaszai is az országon kívülre kerültek pont száz évvel ezelőtt, attól még azok tisztasága, az általa sodort hordalék, így a folyó szennyezése se essen automatikusan hazánk cselekvési sugarán, „actio radiusán" kívülre. A vizeink a mezőgazdaságunk, az életterünk kulcsai: nem véletlen, hogy Anonymus szerint egy korsó víz a Dunából és egy nyaláb fű Alpár homokjáról volt a szimbóluma a Kárpát-medence birtokba vételének.

A nemzetközi jognak léteznek erre a célzott eredményre a maga határon átnyúló, néha talán lomha eszközei, de ezek mellett és ezeken túl is érdemes az ilyen irányú igényérvényesítést erősíteni, sőt ilyen mechanizmusokat, akár rutinokat alakítani ki. Nem baj az, ha a folyóink nem a mostani afrikai meg ázsiai szemétfolyókra hasonlítanak, hanem kezdenek újra ahhoz a természetes állapothoz közelíteni, amikor még meg lehetett meríteni bennük a korsót, vagy az ivócsanakot, mint a monda szerint Árpádnak.

Valóban nem csupán a CO2-kibocsátásból áll a klímavédelem vagy tágabban a környezetvédelem, ugyanolyan fontosok a folyók, termőföldek és fák. Ezért személy szerint is üdvözlöm ezt a folyóvédelmi célkitűzést, ahogy végül a meghirdetett faültetési programot is, miszerint minden újszülött után tíz fát ültetünk, vagyis évente egymilliót. Ennek konkrét és nyilvánvaló mezőgazdasági, talaj-, tájkép-, és klímajavító haszna van, de szimbolizmusa is. Van egy bölcs sváb mondás, a Délvidéken hallottam, miszerint a teljesértékű élethez építs házat, ültess fát, nemzz gyerekeket. Valóban: egyén és közösség, természet és ember szoros, szerves kapcsolatban van.

(A beszélgetés második részét hamarosan közöljük – a szerk.)