Mire ügyeljünk, ha síelés előtt utasbiztosítást kötünk?

kékestető, hó, havazás, síelés, síelők
Kékestető, 2018. február 14. Síelők Kékestetőn 2018. február 14-én. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Az utasbiztosítások balesetre vonatkozó részével kapcsolatban jó tudni, hogy egyes biztosítások csak az állami egészségügyi intézményekben történő kezelés költségeit térítik meg. Vagyis ebben az esetben a magánkórházakban, magánrendelőkben elvégzett gyógykezelések költségeit nem lehet áthárítani a biztosítóra – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. Bálint Boglárka kifejtette: a szerződés megkötésekor feltétlenül jelezzük, hogy utazásunk célja a sípályák felkeresése, ugyanis nem minden utasbiztosítás terjed ki a téli sportok kapcsán felmerülő kártérítési igények rendezésére.

A legtöbb biztosítótársaság ma már többféle terméket kínál ügyfeleinek, így érdemes pontosan átbeszélni, hogy mire, milyen esetekre szeretnénk biztosítást kötni.

Kettős funkcióval bírnak az utasbiztosítások

Az utasbiztosítások általában kettős funkcióval bírnak: egyrészt védenek minket, mint balesetbiztosítás, másrészt felelősségbiztosításként segítséget nyújtanak akkor is, hogyha mi okozunk balesetet.

Az utasbiztosítások balesetre vonatkozó részével kapcsolatban jó tudni, hogy egyes biztosítások csak az állami egészségügyi intézményekben történő kezelés költségeit térítik meg. Vagyis ebben az esetben a magánkórházakban, magánrendelőkben elvégzett gyógykezelések költségeit nem lehet áthárítani a biztosítóra.

Amennyiben biztosításunk ilyen kitételt tartalmaz, úgy feltétlenül szükséges tisztázni, hogy milyen jellegű intézményben kapunk gyógykezelést. A biztosítási termékek piacán igen nagy eltérés mutatkozik abban is, hogy baleset esetén milyen szolgáltatásokat térít meg a biztosító és milyen összegben.

Tipikusnak nevezhető szolgáltatások a gyógykezelés költségeinek, a gyógyszerköltségeknek, a mentési költségeknek, a családtagok utazási költségeinek, a hazaszállításnak, legrosszabb esetben pedig a holttest hazaszállításának költségeinek átvállalása. A biztosítók azonban szinte minden esetben meghatározzák azt a felső összeghatárt, ameddig átvállalják ezen költségeket.

A biztosítási összeghatárok jelentősége

Az utasbiztosítások felelősségbiztosítási részénél kiemelt jelentőséggel bírnak a biztosítási összeghatárok.

Amennyiben ugyanis felelősségünk a balesetért megállapítható, úgy a károsult velünk szemben kártérítési igénnyel léphet fel, sőt, a külföldi társadalombiztosítási szerv még a sérült személy gyógykezelésének költségeit is követelheti tőlünk.

Ezen túlmenően akár büntetőjogi vagy szabálysértési eljárást is indíthatnak velünk szemben, így külföldi jogi képviselő megbízása is szükségessé válhat. Érdemes tehát még az utasbiztosítás megkötése előtt alaposan áttekinteni, hogy az általunk választott biztosítás ezen költségeket fedezi-e és ha igen, akkor milyen összeghatárig.

Adott esetben érdemes lehet megfontolni azt is, hogy több biztosítást kötünk, s ezzel megtöbbszörözzük a rendelkezésünkre álló biztosítási összegeket.

Forrás: MTI/Komka Péter

Fontos megjegyezni, hogy a téli sportokra köthető biztosítás esetén a biztosító mentesülését okozhatja azt, hogyha a baleset idején alkoholt fogyasztottunk. Saját testi épségünk, a balesetek bekövetkezésének kockázatának csökkentése és a biztosítóval szembeni vitás helyzetek elkerülése érdekében célszerű kerülni a síelés közbeni alkoholfogyasztást.

A síelés szórakoztató, ám csöppet sem veszélytelen téli sport. Célszerű ugyanakkor körültekintően áttekinteni a síelés időtartamára kötött utasbiztosítás feltételeit, s meggyőződni arról, hogy a számunkra leginkább megfelelő biztosítást kötöttük meg.

Az önfeledt sportolás közben pedig mindig tartsuk magunknál az utasbiztosítás kötvényét, illetve a biztosító elérhetőségét annak érdekében, hogy baj esetén a lehető leghamarabb segítséget kapjunk – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.