Jó tanácsok a tűzifa-vásárláshoz az átverések elkerülése érdekében

fafűtés, szén-monoxid-mérgezés, Puskely József daraboláshoz tűzifarönköket darabol a galgagutai fatelepen
Tűzifarönköket darabolnak egy galgagutai fatelepen (illusztráció).
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tapasztalatai szerint a megrendeléseket követően gyakori, hogy megérkezik a kisteherautó, a lovaskocsi és leborítják a fát, majd kiderül, hogy az kevesebb is, vizesebb is, vagy akár nem is olyan fafajú, mint amit rendeltünk. Ám léteznek olyan kérdések, amelyekre amennyiben nem hajlandók válaszolni, esetleg nemleges választ adnak a hirdetők, az eladók, akkor azoktól a kereskedőktől kockázatos tűzifát vásárolni.
Vágólapra másolva!

A vásárlók elsősorban a helyi újságok hirdetési rovataiból, illetve az internetes fórumokról gyűjtenek – első olvasásra rendkívül előnyösnek tűnő – ajánlatokat. Ezekben jellemzően rendkívül olcsón, nagyon jó minőségű, száraz, akciós tűzifát kínálnak eladásra – fejtették ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakértői.

Sajnos, az eladók megbízhatóságának vizsgálatára már jóval kisebb hangsúlyt fektetnek a leendő vásárlók. A telefonos megrendelést általában egy kedves női hang nyugtázza, ami még inkább megnyugtatja a vevőt, hogy kedvező alkut köt...

Amikor azonban megérkezik a kisteherautó, és leborítják a fát, többnyire kiderül, hogy az kevesebb is, vizesebb is, vagy akár nem is olyan fafajú, mint amit rendeltünk. A fuvarosok azzal védekeznek, hogy nekik ezt adták, szóljanak az eladónak, biztosan orvosolják a problémát. Az autó elhajt, jobb esetben a hirdető talán egyszer-kétszer még felveszi a telefont, ígérget, magyarázkodik, egy idő után pedig elérhetetlenné válik. Rosszabb esetben a helyszíni reklamációknál már a fuvarosok is fenyegetően lépnek fel, így elveszik a vásárló kedvét a határozottabb érdekérvényesítéstől.

Sajnos, országszerte sok olyan visszaélés történik, amikor az eladók az emberek jóhiszeműségére alapozva csalják ki a tüzelőre félretett pénzt, szomorúságot, bosszúságot és hideget hagyva maguk mögött.

A Nébih ellenőrei nem lehetnek mindenhol jelen, ráadásul az átvert vásárlók nagyon sok esetben félnek is konkrét információkat adni a hatóságoknak, tartva a későbbi megtorlásoktól. A leghatékonyabb eszköz mindezek megelőzésére a körültekintő vásárlás, az óvatosság és a fokozott tájékozódás a megrendelés előtt.

Miről ismerszik meg a tisztességes erdőgazdálkodó, kereskedő?

Az alábbiakban összegyűjtöttek néhány fontos információt, amiről felismerhetik a tisztességes erdőgazdálkodót vagy kereskedőt. Ha egy szabálykövető kereskedő hirdetést ad fel, abban a hatósági azonosítószámot (ez lehet az erdőgazdálkodói kód vagy az ún. EUTR technikai azonosítószám) is feltünteti. A hatósági nyilvántartásokban ez alapján válik azonosíthatóvá.

Amikor az eladó kiszállítja a tűzifát, minden esetben át kell adnia a vásárló részére egy FA-AA betűkóddal és hétjegyű egyedi sorszámmal ellátott (pl. FA-AA 3324532), szállítójegyet, amin az adott tűzifa-vásárlás és -kiszállítás összes lényeges adata szerepel. Ezek közül a legfontosabbak: az eladó, a szállító és a vevő adatai, így neve, címe, a teherautó rendszáma, a tűzifa fafaja, mennyisége, a szállítás időpontja, melyet év, hónap, nap, óra és perc pontossággal kell feltüntetni, valamint annak megnevezése, hogy honnan származik a fa.

Fontos tudni, hogy a szállítólevél, nyugta, számla, átvételi elismervény vagy más megnevezésű dokumentumok nem helyettesítik a szállítójegyet.

A jogkövető kereskedő a lerakodás előtt lehetőséget biztosít a vevő részére, hogy meggyőződhessen róla, valóban a megrendelt mennyiséget kapja-e meg. Ha mázsára történt a megrendelés, akkor a mérés adatait is feltünteti a szállítójegyen (a méréshez használt, hitelesített mérleg hitelesítési
jelének feltüntetésével), vagy úgynevezett mérlegjegyet ad. Ha köbméterre vagy kalodában történt a megrendelés, akkor kérésre megengedi, hogy a vevő maga is megmérje a lerakodás előtt a teherautón lévő fát

Lerakodás után érdemes meggyőződni arról, hogy a teherautó platóján, a lerakott tűzifa alatt nem volt-e valami előre nem látott nagyobb tárgy (traktorgumi, raklap, ládák stb.), amelyet beleszámítottak a tűzifa térfogatába. Tisztességes kereskedőnél ilyen nem fordulhat elő.

Ezek alapján mit tehetünk, hogy már a megrendeléskor minél nagyobb arányban ki tudjuk szűrni a csalókat?

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Vásárlóként már a megrendeléskor tudatosítsuk a hirdetőkben, hogy velünk nem lesz könnyű dolguk, ha meg akarnak téveszteni, mert tudjuk, milyen adatokat kell rögzíteni és probléma esetén továbbítani a Nébih felé. Ha a lentebb javasolt kérdéseket feltesszük, és rögzítjük az arra adott válaszokat, a csalók többsége remélhetőleg megfutamodik.

A javasolt kérdések

Bejelentkezett Ön a Nébih hatósági nyilvántartásába tűzifa-kereskedőként vagy erdőgazdálkodóként? Ha igen, milyen azonosító számot kapott, és ennek megfelelően, mi az erdőgazdálkodói kódja vagy EUTR technikai azonosítószáma? Nem bánja, ha megrendelés előtt ellenőrzöm a megadott azonosítót a Nébih honlapján?

A hirdetésben szereplő vagy a telefonon megadott EUTR technikai azonosítószám valódisága ellenőrizhető a Nébih honlapján (http://portal.nebih.gov.hu/felir-kereso). (Az erdőgazdálkodói kód ellenőrzésére egyelőre nincs lehetőség.)

Ha esetlegesen reklamációm lenne a tűzifával kapcsolatban, kit keressek, milyen címen, telefonszámon? A tűzifa-szállítmány mellé ugye hoznak szállítójegyet, amin rajta van az Önök neve és címe, a tűzifa fafaja, mennyisége, az autó rendszáma, amivel hozzák a fát, a sofőr neve és címe, továbbá az a hely, ahonnan a fát hozzák?

Ha ezekre a kérdésekre nem hajlandók válaszolni, esetleg nemleges választ adnak, akkor attól a kereskedőtől kockázatos tűzifát vásárolni – hangsúlyozták végezetül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakértői.