Végrehajtás munkabérre – mérlegelhető intézkedés?

új forint bankjegyek
Vágólapra másolva!
A tartozás behajtása érdekében végrehajtói megkeresés nem kizárólag az adós részére érkezhet, hanem a tartozásban nem érintett munkáltató is bevonásra kerülhet alkalmazottja tartozásának megfizetésébe. Megilleti a mérlegelés joga a munkáltatót? A D.A.S. JogSzerviz szakértője válaszol.
Vágólapra másolva!

A végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezései értelmében a végrehajtó a fennálló tartozás behajtása érdekében jogosult megkeresést küldeni az adós munkáltatójának – ismertette dr. Némethné dr. Czinege Kinga.

A letiltás megnevezésű megkeresésben a végrehajtó felhívja az adós munkáltatóját, hogy az adós munkabéréből rendelkezzen a feltüntetett összeg levonásáról és a felhívásban szereplő módon történő kifizetéséről.

Főszabály szerint a munkabérből legfeljebb 33 %-ot lehet levonni, azonban kivételes esetben – például több tartozás esetén – a végrehajtó legfeljebb 50%-os mértékű levonásra is kötelezheti a munkáltatót.

Eltúlzott követelés is követelés

Sok esetben együttérzésünket váltja ki az adósokkal szemben támasztott követelés eltúlzott, igazságtalan volt, mely követelések nem egy esetben teljes mértékben figyelmen kívül hagyják az adósok nehéz személyi és vagyoni körülményeit.

Sajnálatos módon a munkáltató bármennyire is együtt érez a nehéz anyagi helyzetbe került munkavállalójával, a segítő szándéka nem terjedhet a végrehajtó részéről érkezett letiltás teljesítésének megtagadásáig.

A munkáltató nem jogosult sem jogalapjában sem összegszerűségében vitatni a végrehajtói megkeresésében megjelölt követelést és a letiltásra felhívást.

Még a munkáltatót is megbüntethetik

Abban az esetben, ha a munkáltató nem teljesíti a letiltásban foglaltakat, azaz nem vonja le a munkavállalója béréből a megjelölt összeget, úgy a munkáltató a le nem vont összeg erejéig készfizető kezesként felel a végrehajtást kérőnek.

Forrás: Shutterstock

Fontos végezetül megjegyezni, hogy azon túlmenően, hogy a munkáltató a le nem vont összegért készfizető kezesként felel, a letiltás jogellenes nem teljesítése okán ötszázezer forint összegig terjedő rendbírsággal is sújtható – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.