Amit a bedolgozói munkaviszonyról tudni érdemes

távmunka
Man sitting on sofa working on laptop, boy sitting next to him pointing remote control
Vágólapra másolva!
A bedolgozói munkaviszony egy speciális munkaviszonynak tekinthető, mely foglalkoztatási forma esetén jellemzően nem a munkáltató által biztosított helyen történik a munkavégzés. Bedolgozói munkaviszony történő munkavégzés ugyanis lehetővé teszi, hogy a dolgozó ne a munkáltató állandó irányítása, felügyelete mellett végezze munkáját – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

A bedolgozói jogviszony szabályozása több tekintetben is lényeges változásokon ment keresztül az új Munka Törvénykönyve hatálybalépésével – fejtette ki dr. Fekete Klaudia.

Korábban ugyanis egy önálló jogviszonyként, de nem munkaviszonyként rendelkeztek róla, míg jelenleg a Munka Törvénykönyvében szerepel a munkaviszony önálló típusaként megjelölten.

A bedolgozó ezáltal nem a polgári jogban szabályozott vállalkozó jogállásában végzi munkáját, hanem egy atipikus munkajogviszony keretében. A bedolgozói munkaviszony alapvetően olyan önállóan végezhető munkára létesíthető, amelyre a felek a munkabért kizárólag teljesítménybér formájában határozzák meg.

Minek kell szerepelnie a munkaszerződésben?

Fontos, hogy a munkaszerződésben meg kell határozni a munkavállaló által végzett tevékenységet, a munkavégzés helyét, a költségtérítés módját és mértékét. Munkahelynek ez esetben a munkavállaló lakóhelye vagy a felek által meghatározott más hely minősül.

A munkavállaló a felek közötti eltérő megállapodás hiányában, a feladatait saját eszközeivel végzi.

Lényeges eltérés a tipikus munkaviszonyhoz képest, hogy a munkáltató utasítási joga - eltérő megállapodás hiányában – csak a munkavállaló által alkalmazandó technika és a munkavégzés módjának meghatározására terjed ki.

Az ellenőrzés módja

A munkáltató jogosult megállapítani az ellenőrzés módját és a munkavégzés helyeként szolgáló ingatlan területén történő ellenőrzés esetén annak bejelentése és megkezdése közötti legrövidebb tartamot.

Az ellenőrzés azonban nem jelenthet a munkavállaló, valamint a munkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy számára aránytalan terhet. Bedolgozói jogviszony esetén a munkavállaló munkarendje főszabály szerint kötetlen, azonban ettől eltérhetnek a felek.

Forrás: PhotoAlto/Sigrid Olsson

Előírás továbbá, hogy a munkavállaló részére meg kell téríteni az általa viselt, a munkavégzés során ténylegesen felmerült költségét, vagy ha a tényleges költség nem állapítható meg, akkor átalányt kell a munkavállaló részére fizetni.

Abban az esetben azonban, ha a teljesítés az előírt követelménynek a munkavállalónak felróható okból nem felel meg nem jár díjazás és költségtérítés a munkavállaló részére.

Csökkentett díjazás és költségtérítés jár akkor, ha a munkáltató a munka eredményét részben vagy egészben felhasználhatja – hangsúlyozta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.