Ki számít védett korú munkavállalónak?

nyugdíjas munkavállaló
Vágólapra másolva!
Védett korú munkavállaló az, aki nyugdíjasnak nem minősül, és a munkáltató adott intézkedésének az időpontjában a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig legfeljebb öt év van hátra. Milyen különleges szabályok vonatkoznak a védett korú munkavállalóra? A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körbe a témát.
Vágólapra másolva!

Egyfelől a munkáltató az ilyen munkavállaló határozatlan tartamú munkaviszonyát a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával kapcsolatban csakis indokolt felmondással szüntetheti meg – fejtette ki dr. Gombolai Éva.

Például, ha a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

Tehát csak olyan munkavállalói magatartásra lehet felmondást alapítani, ami egyébként azonnali hatályú felmondásra is okot ad.

Hangsúlyozni kell, hogy ez nem jelenti azt, hogy a munkáltató működési körében fennálló ok (például átszervezés) vagy a munkavállaló képessége (például egészségügyi vagy egyéb alkalmatlanság) ne adhatna okot munkaviszonyának a megszüntetésére.

Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a munkaszerződésben megjelölt munkavégzés helyén, vagy ennek hiányában ott, ahol a munkavállaló szokásosan a munkáját végzi, nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja.

A végkielégítés kérdése

A védett korú munkavállaló emelt összegű végkielégítésre jogosult. A törvény ezzel kívánja egyfelől ellensúlyozni azt a nehéz helyzetet, hogy a nyugdíjkorhatár előtt álló munkavállalók már nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni. Pedig szakmai tapasztalatuk, sok esetben kincset érhet a munkáltató számára.

Az emelt összegű végkielégítéssel a munkáltatók is motiváltak abban, hogy a munkaviszonyt – lehetőség szerint – a nyugdíjba vonulásig fenntartsák. Meg kell jegyezni, hogy a nyugdíjasnak minősülő munkavállalók esetén a felmondást már indokolni nem kell határozatlan tartalmú munkaviszony esetén.

A jogi védelem olyan erős, hogy a Kúria egy eseti döntésében még a látszólag jogszerű felmondásról is megállapította annak jogellenességét. A munkáltató egy hónapok óta betöltetlen állást azért töltött be újonnan felvett emberrel, hogy az erre következő átszervezés során ne maradjon felajánlható munkakör a védett korú munkavállaló számára.

Forrás: Science Photo Library/CAIA IMAGE / SCIENCE PHOTO LIBRARY/Caia Image / Science Photo Libra

A bíróság kimondta, hogy ha a munkáltató maga idézi elő azt a helyzetet, hogy a védett korú munkavállaló munkakörének megszüntetésével járó átszervezés miatt közölt felmondást megelőzően részére más munkakört nem tud felajánlani, akkor megvalósította a joggal való visszaélést.

A következetes ítélkezési gyakorlat szerint egyébként más esetben is mérvadó, hogy amennyiben a munkakör megszűnésére alapítják a felmondást, miközben megelőzően, vagy azt követően a munkakörben mást alkalmaznak, illetve helyeznek el, a felmondás jogellenes lesz – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.