Év vége: az önkéntes, karitatív tevékenység és a jogszabályok

Ökumenikus Segélyszervezet ételosztás Csepelen Kokó és Gyurta Dani segítségével, majd rászoruló család látogatása a X. kerületben 2016 december 21-én Ökumenikus Segélyszervezet ételosztás Csepelen Kokó és Gyurta Dani segítségével, majd rászoruló család lá
Az Ökumenikus Segélyszervezet napi 1000 adag melegétel oszt szét Csepelen.
Vágólapra másolva!
A karácsonyi ünnepeket megelőző kedélyhullám nem csak az adakozási kedvet pezsdíti fel, sokan szívesebben végeznek karitatív tevékenységet az évnek ebben a szakaszában. Egymást érik az ételosztások, adománygyűjtések, jótékonysági süteményvásárok. Az önkéntes munkával összefüggő jogi tudnivalókat a D.A.S. JogSzerviz szakértője szedte csokorba.
Vágólapra másolva!

Érdemes először is megismerni a fogadó szervezet fogalmát – mondta el dr. Heinrich Renáta. A fenti kifejezés azt a személyt, szervezetet jelenti, akinek részére az önkéntes tevékenységet végezzük.

Fogadó szervezet lehet – a teljesség igénye nélkül – például helyi- vagy nemzetiségi önkormányzat, alapítvány, civil szervezet, egyház, de közszolgáltatást nyújtó intézmények is, mint az oktatási intézmények vagy könyvtárak.

Ki lehet önkéntes?

Önkéntes munkát már a tizedik életévüket betöltött gyermekek is végezhetnek, ám ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden teendőt elláthatnak – kizárólag olyan tevékenységet vállalhatnak, ami képesítésüknek, egészségi állapotuknak megfelel.

A tanulók, kollégiumi tagok saját intézményük önkéntesei nem lehetnek, kivéve a közösségi a programokban és táboroztatásban való részvételt. Aki a fogadó szervezetnél ellenszolgáltatás fejében munkát végez, a munkakörébe tartozó feladatokat nem végezheti önkéntesként.

Elhatárolási kérdések

Talán az egyik legmarkánsabb tényező az önkéntes munka kapcsán az ingyenes jelleg, egyben ez különbözteti meg leginkább egyértelműen a munkaviszonytól.

Az önkéntes tehát nem részesül vagyoni előnyben az általa ellátott tevékenységért cserébe, de kaphat például utazási költségtérítést, munkaeszközöket- és ruházatot, kisebb mértékű jutalmat.

Noha az önkéntes tevékenység nem munkaviszony, a fogadó szervezetnek biztosítania kell az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit, el kell látnia az önkénteseket megfelelő tájékoztatással, a tevékenység végzéséhez szükséges ismeretekkel.

Ugyanígy a fogadó szervezetnek szükséges biztosítani a pihenés lehetőségét és irányítani a tevékenységet.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Természetesen az önkéntesnek is vannak olyan kötelezettségei, melyek a munkavállalók feladataira emlékeztetnek: eleget kell tennie a tevékenységre vonatkozó jogszabályoknak és utasításoknak, illetve meg kell őriznie a tudomására jutott üzleti- és egyéb titkot.

Ezek a hasonlóságok azonban nem teszik munkaviszonnyá az önkéntességet. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az ingyenes jelleg önmagában nem tesz önkéntességgé minden tevékenységet.

Például, nem önkéntes munka az iskolákban kötelező közösségi szolgálat, a véradás vagy bírósági vagy hatósági kötelezésen alapuló, szankciós jellegű munkavégzés – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.